Ahol este nyolc után már nem veszik le a kerékbilincset

A City Parking gyergyószentmiklósi munkatársainak délután ötkor lejár a munkaideje. Így gondban vannak azok az autósok, akik túllépték a megváltott parkolójegy érvényességi idejét, mert előfordulhat, hogy nem lesz, aki eltávolítsa a kerékbilincset a járműről.

Gergely Imre

2016. szeptember 19., 21:352016. szeptember 19., 21:35

Előfordul, hogy 17 óráig valaki nem jelentkezik az autójánál, és a kerékbilincs emiatt a szolgálati idő után az érvényes parkolójegy nélkül álló autó kerekén marad. Ilyenkor legkésőbb 20 óráig még megoldható a kerékbilincs eltávolítása – amennyiben az autós kifizeti a büntetést. Ha 20 óráig sem jelentkezett az illető, akkor másnapig hiába is próbálná a bilincset levetetni, erre nincs lehetőség – tudtuk meg Kovács Norberttől, a City Parking illetékesétől.

Ezt azonban nem sokan tudják Gyergyószentmiklóson, és emiatt adódott, hogy egyik olvasónk autója is bilincsben éjszakázott a múlt héten. Amint lapunknak elmondta, vett ugyan parkolójegyet, de egy váratlan esemény miatt nem ért vissza időben az autójához. Mire odaért, már rajta volt a bilincs a kocsi kerekén. A parkolási szolgáltatást végző cég alkalmazottai a jármű mellett álltak. Mivel nem volt nála elég pénz, fizetni nem tudott, így nem vették le a bilincset.

Este tért vissza a kocsihoz, hívta a kiragasztott telefonszámot, de senki nem jelentkezett. A 112-t tárcsázva a rendőrséghez irányították át, mivel nem sürgősségi eset. Ők is sikertelenül hívták a megadott telefonszámot, bevonták a helyi rendőrséget is. SMS-t is küldött, de az is eredménytelen volt. Az autóját tehát nem vihette el, nem használhatta.

„Túlléptem a befizetett parkolási keretet, vállalom érte a felelősséget, de mozgásomban nem korlátozhatnak. Egyetlen magáncég sem akadályozhat meg senkit abban, hogy saját tulajdonát, amely után minden adót és illetéket befizet, használhassa. Románia nagyon sok városában léptek már vissza a kerékbilincs használatától, nem gondolom, hogy Szatmárnémeti vagy Marosvásárhely lakói állampolgárként kiváltságosabbak, mint mi. Ennél is furcsább, hogy ugyanez a cég Csíkszeredában nem bilincselhet, de Gyergyószentmiklóson igen. Úgy vélem az önkormányzatnak újra kell gondolnia ezt a parkolási szabályozást, mert a városvezetőknek bizalmat szavaztunk, hogy jólétünk érdekében tevékenykednek, és tiszteletben tartják jogainkat” – fogalmazott a történteket követőn Vincze Csilla.

A City Parking illetékesei szerint ők teljesen szabályszerűen jártak el a gyergyószentmiklósi önkormányzattal kötött megállapodások alapján, és nem várható el tőlük, hogy éjszaka is szolgálatban legyenek egy autó miatt.

Tény viszont, hogy a városban felállított parkolójegy-automatákon nem szerepel, és a megbilincselt autók ablakán elhelyezett értesítéseken sem olvasható, hogy a parkolócég csak 17, illetve indokolt esetben 20 óráig dolgozik és távolítja el a kerékbilincseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére

Tisztújító küldöttgyűlést tartott kedden a Gyergyó Területi RMDSZ. Barti Tihamért az összes küldött szavazatával támogatta. Olyan döntéseket is hoztak, amelyek nyitást, a lakosság nagyobb beleszólását teszik lehetővé a szervezet ügyeibe.

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között

Súlyos közlekedési baleset történt kedden a Maroshévíz és Borszék közötti 15-ös országúton, ahol egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Egy ember a roncsok közé szorult, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között
2026. június 30., kedd

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson

Hamarosan célforgalom is lesz a mobilitás 1 projekt keretében kialakított gyergyószentmiklósi buszsávokon, és közelebbről nekikezdenek a 2. mobilitási terv megvalósításának is. Ez szervesen kötődik az elsőhöz.

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson
2026. június 29., hétfő

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét

A Monturist Kft. közgyűlésének összehívására szólítják fel az ügyvezetőt – határozott hétfőn a gyergyószentmiklósi önkormányzat. Most azonban bírósági végrehajtóval kézbesítik a döntést.

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

A megszokottnál egy héttel később kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba. Június 27-én, szombaton délutántól éjfélig egymást követik a programok.

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

2026. június 25., csütörtök

Intelligens jelzőlámpák és bővülő kamerarendszer Gyergyószentmiklóson

Javuló közlekedésbiztonságot és közbiztonságot várnak Gyergyószentmiklóson egy új fejlesztéstől, ami a napokban indult el. Iskolák közelében intelligens gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki, jelzőlámpákat és negyvenkét térfigyelő kamerát is felszerelnek.

Intelligens jelzőlámpák és bővülő kamerarendszer Gyergyószentmiklóson
2026. június 25., csütörtök

A felnőtt sérültek ellátására keresik a megoldást Gyergyószentmiklóson

Nem lehet egy helyen, közösen foglalkozni a sérült gyerekekkel és felnőttekkel, emiatt külön térben kell folytatni a gyergyószentmiklósi, nagykorúvá vált sérült fiatalok nappali foglalkoztatását. A lehetséges megoldásról eltérnek az elképzelések.

A felnőtt sérültek ellátására keresik a megoldást Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. június 24., szerda

A Tünetek lezárása – új kiállítással jelentkezik Kolumbán Barna Csongor

Újabb kiállítással jelentkezik Gyergyószentmiklóson Kolumbán Barna Csongor képzőművész. A Tünetek 2 című tárlat megnyitóját pénteken 18 órától tartják a Yourlivingroomban.

A Tünetek lezárása – új kiállítással jelentkezik Kolumbán Barna Csongor
2026. június 24., szerda

Zöld utat kapott az első Hargita megyei autópálya-szakasz

Jóváhagyta az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszára vonatkozó építési engedélyezési tervet a közúti beruházásokért felelős országos társaság (CNIR). Ez lesz az első, Hargita megyében megépülő autópálya-szakasz.

Zöld utat kapott az első Hargita megyei autópálya-szakasz
2026. június 24., szerda

Csalók és házalók megjelenésére figyelmeztetik a gyergyószárhegyieket 

Feltételezett csalók feltűnését észlelték Gyergyószárhely községben, ezért a polgármesteri hivatal óvatosságra inti a helyieket, és arra kéri őket, ne engedjenek be illetéktelen személyeket udvaraikba vagy otthonaikba.

Csalók és házalók megjelenésére figyelmeztetik a gyergyószárhegyieket 
Hirdetés