Számos élelmiszercsomag kiszállításra készen, mellettük „cipős dobozok”, a kicsiknek szánt meglepetésekkel, és van két rakomány tűzifa is. Azokhoz jut el, akiknél a karácsony sem telhet fényűzésben. Így lesz gazdagabb az ünnep azoknak, akik kapják, és azoknak is, akik adják, házhoz szállítják.
2016. december 20., 12:042016. december 20., 12:04
Adakozók és önkéntesek tenni akarását hangolja össze ezekben a napokban is a Gyulafehérvári Caritas munkatársa, Tatár Előd. Gyergyószentmiklóson a Márton Áron utcai székhelyen kiszállításra készen áll többféle csomag is.
Ötvennégy tasakba fért bele a huszonhét családnak szóló ajándék. Gyergyószentmiklósiak kapják a 60 lej értékű csomagokat azoktól, akik az Egymillió csillag a szegényekért karitatív akció során adakoztak. Rizs, liszt, olaj, húskonzervek, pástétom, száraztészta, sőt édesség is jutott minden pakkba, hozzávetőleg egy kisebb családnak egy heti élelmiszermennyiség. Olyan helyekre szállítják ki, ahol biztos, hogy semmi nem lesz felesleges. Jut belőle a Caritas ellátottjainak, illetve a gyergyószentmiklósi önkormányzat szociális osztályáról javasoltaknak: sokgyerekes családoknak, nélkülözőknek, betegeknek és magukra hagyott időseknek. Jó helyre kerülnek az adományok – ígéri Tatár Előd, aki önkéntestársaival a napokban viszi házhoz a karácsonyi meglepetést.
Már kiszállították nagy részét, de még mindig van a cipős dobozokból. Németországi családoktól érkeztek idén is ajándékok, felcímkézve, hogy kinek szánják, kislánynak-e vagy kisfiúnak és mennyi idősnek, de van családi csomag is. Jutott már a korai fejlesztő csoport résztvevői közül jó párnak, és az Esély-programosoknak. Hetvennégy csomag lel idén gazdára.
„Minden évben én is hazaviszek valamit az ilyen akciókból. Emlékszem, tavaly a város végén egy domboldalban egyedül álló házba vittünk csomagot. Nehéz volt, önkéntes társaimmal kézről-kézre adtuk, és gyúrtuk a sarat felfelé a hágón. Füst szűrődött ki az ajtón, és kopogtatásra egy gyerek nyitott ajtót, alig öltözötten. Aztán egy még kisebb is kikukucskált a füstből. Még kémény sem volt a házon, a főzőkályhával fűtött egyetlen helyiségből álló lakásból csak a padlásig vezetett a kürtő. Nyomot hagyott a lelkünkben, biztosak voltunk, hogy jó helyre került a segítség” – emlékszik az egyik esetre Tatár Előd, aki bevallja, ez az érzés gyakran visszatér az ünnepek előtt. Felidéz egy másik látogatást is, ahol éppen takarított a háziasszony, asztalra, kupacba rakta a kirázott szőnyegeket, a székeket, s köztük ott volt a mózeskosár, benne a legkisebb gyerekkel. Éppen annyi hely maradt még, hogy oda mellé tegyék az ajándékot is. „Szívszorító, ugyanakkor jó hatással van a lelkemre, hogy ne kívánjak többet, mint családot, a házban meleget és békességet. Mert nem kell nagyot álmodni karácsonyra, hanem a nélkülözőket észrevenni, és amink van, azért hálát adni” – fogalmazott az önkéntes koordinátor.
Szintén egy németországi támogatónak köszönhető, hogy idős, nehéz sorsú embereken is segíteni lehet Gyergyószentmiklóson. Idén két olyan lakásban teszik élhetőbbé a körülményeket, ahová még a víz sincs bevezetve. Immár hagyományos, hogy a neve elhallgatását kérő németországi személy bizonyos összeget pályáztat meg. Olyanokat lehet belőle segíteni, akik rossz körülmények között élő kisnyugdíjasok, magukra hagyottak.
Bőven van rászoruló, a helyzetfelmérés után derült ki, kit és mivel lehet segíteni az összesen 5600 lej körüli értékből. „A legfontosabb mindkét helyen a víz bevezetése lenne, de annak költsége is nagyobb és útjának kijárása is sokkal bonyodalmasabb, minthogy karácsonyra megoldódhatna” – tájékoztatott Tatár Előd, megjegyezve, egyik ház teteje is beszakadás előtt áll, arra is komoly összeget kellene fordítani. Amire futotta az adományból, hogy legyen kisebb fogyasztású hűtőszekrény, linóleum és tűzifa az idős személynek, aki a szintén idős testvére gondjaira van bízva. Hamarosan a bevásárlókocsit is beszerzi számára Tatár Előd. Az unokáját egyedül nevelő nagymama házában is lesznek újdonságok: új hűtőszekrény és aragázkályha, tegnap érkezett a tűzifa. Önkéntesek szervezik a kalákát, ha elegen lesznek, felvágják, fásszínbe sorba rakják a tüzelőt. „A víz bevezetése lenne az igazi ajándék. De csak ennyit tudunk most segíteni, és ők ezért is hálásak. Megéri tenni” – szögezte le Tatár Előd.
Hivatalosan is megkezdődött Gyergyószentmiklóson a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa 2026-os évadának nyitánya.
Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.
Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!