
Fotó: Pethő Melánia
Előadással zárta az évadot a gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes, az Ahogy tudom, úgy járom! című vasárnapi bemutatón az együttes apraja-nagyja talpa alatt dobogtak a művelődési ház színpaddeszkái.
2014. június 16., 17:472014. június 16., 17:47
2014. június 16., 19:032014. június 16., 19:03
Az előadás elején elhangzott, a székelység utcaajtóin is fellehető motívum nem véletlenül tükröződik a díszletben: „A műsor a felkelő nap, vagyis a megújulás szimbolikáján alapul (...) Az ébredő nap az élet folytonosságának garanciáját, az isteni erő jelenlétét, a gazda jövőbe vetett hitét jelenti. Előadásunk is egyrészt egy ilyen kapu, hasonló jelképpel, melyen ha a nézők belépnek, megismerhetik a mi portánkat, másrészt a felkelő nap is ahogyan előbújik, pitymallik, virrad és delel, a mi táncosaink is így érnek el az első lépésektől a színpadig”.
Gáspár Judit felvezetését követően pici, kicsi, közepes topánkások, nagyobbacska gerebenesek és a fiatalok alkotta hóvirágosok tánca kápráztatta el a nagyrészt szülőkből, hozzátartozókból álló telt házas közönséget. Viszonzásképpen vastaps szólt az összesen öt csoport 101 tagjának, illetve Szász Ferenc és Gáspár Judit néptáncoktatónak és Mezei Magdolna tanító néninek, aki idén rendszeresen népdalokat tanított az együttesben.
Gyergyóban gyűjtött népdalokat mutattak be a közönségnek a közepes topánkások, akik sárközi tánccal is elkápráztatták a nézőket. A legkisebbek állatos népi gyerekjáték-összeállítással álltak színpadra, a korban következő csoport pedig a Kis gömböc meséjének feldolgozását mutatta be. A nagyobbacskák szatmári és magyarszováti táncokat, a Hóvirág fiataljai pedig gyergyói táncokat adtak elő. A nézők elégedettségét nem csupán a viharos taps, de a sorok között felhangzó elismerő szavak is kifejezték: „a legutóbbi előadás óta is sokat fejlődtek a gyerekek”.
Az évadzáró után sem áll meg az élet a Hóvirágnál, az együttes oktatói hagyományos nyári táborukra készülnek. Ezt július 28. – augusztus 5. között tartják a város művelődési házában. Olyan jelentkezőket is várnak, akik már tudják, ősztől tagjai szeretnének lenni a néptáncegyüttesnek. A gyergyói tábort megelőzően Kiskunmajsán, később Somorján lépnek majd fel a hóvirágosok. Itthon is lesz alkalom tapsolni nekik, amit az oktatók már biztosan tudnak, hogy a Gyilkostói Sokadalomban idén is megcsodálhatjuk ügyességüket.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!