
Fotó: Balázs Katalin
Több mint kétszáz fiatal vonult végig nagy csinnadrattával Gyergyószentmiklós központján. „Lássák, hogy vagyunk” – mondogatták, és nem csak létükről, szívükről is számot adtak, hiszen az első útjuk a Szeretetkonyhára vezetett. Eleséget vittek a rászorulóknak. Így rajtolt csütörtökön az egész hétvégére szóló Ifi-napok.
2016. szeptember 08., 20:272016. szeptember 08., 20:27
Kilenc csapatban száznyolcvan fiatal nevezett be az ifinapos vetélkedőkre. A játékos versenyek lebonyolításán alig több mint harminc szervező osztozik, de közülük kerülnek ki azok is, akiknek az előadások zökkenőmentes lefolyására van gondjuk, vagy éppen a díszleteket rendezik át. A hétvégén, amint a program is mutatja lesz mód a szórakozásra.
„Nagy öröm, nagy segítség, szép hagyomány” – így értékelték a Szeretetkonyha önkéntesei a fiatalság által vitt tartós élelmiszereket. A gyors összesítés után kiderült, 1568 lej értékű az adomány. A nagyobb tételeket is felsorolták: 68 kilogramm cukor, 52 kg száraz tészta, 130 kilogramm liszt, 11 kilogramm száraz paszuly, 44 kilogramm kukoricaliszt. De volt a bevásárlókosarakban hús- és zöldségkonzerv, olaj, 50 üveg házi befőtt és lekvár, 19 üveg zakuszka, télre eltett savanyúság is. Kis tételben ugyan, de a rászorulók kaptak kenyeret, szalonnát, szörpöt, valamint krumplit és káposztát is.
Az Ifi-napok hagyományos, Tankold fel! elnevezésű adakozásából 110 rászoruló részesül. Ez a szám hétfőtől 175-re növekszik, a tanévkezdéstől ugyanis Böjte Csaba két délutáni foglalkoztatójába is innen szállítják a meleg ebédet.
Csütörtök délutántól vasárnap estig áll a bál. A szórakozás mellett olyan előadók is érkeznek, mint Szabados Andrea és Kalóz János pszichológus. Ők A férfi a nő szemében, a nő a férfi szemében címmel tartottak előadást, pénteken 19 órától pedig a gyergyószentmiklósi mentőorvos, Ádám József a gyógyszerek csapdájáról beszél a művelődési ház nagytermében.
Málnási Andrea, az Ifitéka vezetője elmondta, nem csak a benevezőknek szól az ünnep, bárki betekintést nyerhet a programokba. Különösen fontosnak tartja meghívni az érdeklődőket a Ninja Warrior nevet viselő, pénteken 9.30-tól a művelődési ház melletti parkban kezdődő eseményre, amelyen igazi kalandparkos élményt terveznek nyújtani. A főszervező egyébként a többi programot is mindenki figyelmébe ajánlja, kiemelve a kultúrkereket, a katasztrófavédelmet, a tőzsdét, Pandora-szelencéjét.
Szombat estig a művelődési ház környékén, illetve a gimnázium tornatermeiben kell keresni az eseményeket, a vasárnapi helyszín a Gyilkostó üdülőtelep lesz, ahonnan 21 órára, a Your Living Room kertjébe térnek vissza a kiértékelőre.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!