Adományokat gyűjtenek a gyergyószentmiklósi tűzkárosultak megsegítésére

Hatalmas az anyagi kár a vasárnapi gyergyószentmiklósi tűzeset után. Leégett ház, megsemmisült gazdasági épületek, tönkrement takarmány. A város azonban összefog, adománygyűjtést szerveznek a károsultak megsegítésére.

Gergely Imre

2015. július 20., 20:222015. július 20., 20:22

2015. július 20., 21:122015. július 20., 21:12

Egy élet munkája semmisült meg a tűzben. A károk helyreállításában azonban segíthet a közösség. Az újjáépítésben minden kis segítség sokat jelenthet. Már a tűzoltás közben sokan elmondták, anyagilag is segíteni fognak a károsultakon.

A pénzadományokat számos helyen várják és gyűjtik Gyergyószentmiklóson. A főtéren a Gyergyói Hírlap szerkesztőségében, a piacon a húsüzletben, a Virág negyedben a Fény Tv ügyfélszolgálatánál, a Bucsin negyedben a Gyergyó Tv-nél és a Savilcom lerakatnál, a felszegben a Szajvánnál a Golden boltban fogadják az adományokat. Ugyanakkor a Szent Miklós és a Szent István plébánián is lehetőség van az adományok átadására. A gyűjtés kezdeményezője és szervezője Sára Tibor, akit a 0745-582 933-as telefonszámon lehet elérni.

Amit kézi munkával lehet, már lassan el is végezték a Halászok utcai tűzeset után. Hétfőn reggel már tucatnyian dolgoztak a romeltakarítással, szekereket rakodtak, hordták a tönkrement szénát, az elszenesedett faanyagot. Ez azonban még csak a tűzoltás része, a helyreállítás, újjáépítés ezután következik.

A leégett, Halászok utca 23. szám alatt négy bérlő család is lakott, akik a szociális osztály nyilvántartásában szerepelnek. Szociális segélyben és családi pótlékban három család részesül, illetve egy családban felnőtt látássérült személy van eltartásban. Egy személy lakásigényléssel fordult a városházához kérelmét mindenképpen figyelembe vesz az elbíráló bizottság, amikor kiadásra alkalmas lakás szabadul fel a szociális tömbházban – közölte Madaras Szidónia, a polgármesteri hivatal szóvivője.

A kárfelmérést az önkormányzat katasztrófavédelmi és szociális illetékesei helyszínen végzik, hogy az érintettek helyzetéről, a szükséges tennivalókról pontos kép alakuljon ki. A helyzetfelmérés várhatóan kedden készül el. Ilyen esetekben van lehetőség gyorssegély igénylésre az önkormányzatnál, ezt a károsult ingatlan tulajdonosa kérheti. A kárfelmérés ismeretében helyi testület dönt arról, hogy amilyen mértékű támogatást hagy jóvá a tűzkárosultak megsegítésére. Rendszerint épületben történt kár esetén fa-anyag támogatást kaptak az eddigiekben a károsultak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés