Adományból székely festékesek kerülnek a Szent Miklós-templomba

A Gyilkostói úton Benedek Tóni bácsi meghatódva fogad, nézi a gyönyörű szőnyegeket, és sajnálja, hogy felesége nem érhette meg közös álmuk megvalósulását, közel egy éve halt meg.

„Mi mindent megbeszéltünk a feleségemmel, hatvan esztendeje, hogy gyűjtjük erre a  pénzt, hatvan esztendős pénzzel fizettem. Egyszer arra is gondoltunk, hogy az egyik szobából felvesszük a nagy gyapjúszőnyeget, és azt adjuk a templomnak, ahol akkor még Hajdó István esperes szolgált. Megnéztük, nem fért volna el az asztal miatt, szétvágni pedig vétek. Ajánlotta, hogy vigyük be, és lesz valami vele, aztán lemondtunk arról, mivel a szőnyeget a templomban szerettük volna látni. Sok idő eltelt, elhatároztuk, hogy elmegyünk Karcfalvára, és ott szőttettünk szőnyeget. Időközben betegebb lett a feleségem, így elmaradt, és sajnos tavaly áprilisban meg is halt” – mesélte a 88. éves Benedek Antal.

„Véghez kellett vinnem a tervünket. Ősszel elhatároztam, hogy ezt el kell intéznem, felkerestem a Szent Miklós Plébánián Portik Hegyi Kelemen főesperest, és elmondtam neki, hogy mit szeretnék tenni, mit szeretnék adni Isten házának. Javasolta, hogy ne menjek Csíkba, itt helyben is van, aki elkészítse. Gondoltam, hogy vannak, akik ezzel még foglalkoznak, hiszen annak idején a nászajándékba kapott darabokat is itt Gyergyósznetmiklóson szőtték. Ekkor vetődött fel a Páll Etelka neve, vagyis a Portéka Egyesület. Meg kellett, hogy legyenek ezek a szőnyegek, mert már idős vagyok, két nyolcas, ez már nagy idő” – ismertette a Tóni bácsi, és még mindig a szőnyegeket csodálta, forgatta vizsgálgatta, kézbe tartotta a hatvan év alatt megálmodott ajándékot, mely, mint mondta, a templomba kerül ugyan, de Istennek ajándékozza. „Így akartuk, ilyen legyen, gyapjú, értékes, időt álló” – mondta.

Páll Etelkát a tavaly ősszel kereste fel Tóni bácsi, hogy gyógynövényekkel fessen gyapjút, készítse el a szőnyegeket. „Nagyon örültem, és tudtam, hogy szorít az idő, ugyanis Tóni bácsi karácsonyra szerette volna a templomban látni a szőnyegeket. Az egyeztetések után kiderült nagyrészt olyan színeket választottak, amelynek való festékanyag még a fák tetején volt. A fagyok sem siettették le a festéket a fáról, szép meleg ősz volt. A színek nagy része diólevél és dióburok felhasználásával készült. A környék diófáit sürgettük, és még Budapestről is két nagy szállítmány dióburok érkezett, de a Kárpát-medence diófái is besegítettek a színek előteremtésében. Karácsonyra meg volt a gyapjú festve, és a portékások, ismerősök szokás szerint kalákába dolgoztak, hogy a szövés mihamarabb elkezdődhessen” – magyarázta Páll Etelka.

„A keskenyeknek fogtunk neki először, azoknak, amiket itthon meg tudtunk szőni. Portik Erzsike néni segítségével indult a munka, Pap Gabriella is nagyon sokat szőtt. A csíkos halasokat pedig a Kászonokba vittük, ott szőtték le a szövőasszonyok. Összesen húsz négyzetméterről van szó, méretre készültek, külön a székekre, a földre” – magyarázta Páll Etelka. Majd az anyagiakra is kitért.„Igyekeztem kímélő programon számolni, mert ez természetesen nem a valódi ára a szőnyegeknek, ez egy özvegyember óriási áldozata, melyet támogatni kell” – mondta Páll Etelka.

Az évtizedek folyamán gyűjtött pénz elég volt, Tóni bácsi 4200 lejt fizetett a székely festékesekért. „Sok év alatt gyűlt a pénz össze, olyan is volt, hogy a bankba tettük, hogy kamatozzon, de egyszer mikor kamatot íratni mentem, még én kellett fizessek a kezelésre 5 lejt, aztán úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy többet nem húzok azért cipőt, hogy a bankba menjek kamatot íratni. Nekünk egy kasszánk volt, egymás mellé tettük a pénzt, gyűjtöttük a szőnyegre. Ez egy nagy tervünk volt, most, hogy megvannak felkeresem az főesperes urat, és megkérem, hogy még nagypéntek előtt tudjuk leteríteni a templom padlójára. Annyira szeretném beterítve látni” – mondta az idős ember.