
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Kilőtték szerdán este azt a medvét Kászonban, amely hétfőn két embert sebesített meg egy esztenán. A nagyvad a hajtás során a vadőrre és a vadászra is rátámadt, ezért döntöttek a kilövése mellett.
2026. június 18., 13:522026. június 18., 13:52
Nem először okozott gondot medve azon a kászoni területen, ahol hétfőn két embert támadott meg. András Tamás, Kászonaltíz község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hétfőn este személyesen is járt a helyszínen, ahol rövid idő alatt három medvét is látott.

Mezőgazdasági munkát végző emberekre támadt rá a medve hétfőn a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonújfaluban, mindkét személyt kórházba kellett szállítani. Az áldozatok állapota stabil.
A polgármester a támadást követően a 81-es sürgősségi kormányrendelet előírásai szerint értesítette az illetékes hatóságokat, majd összeállították a szakbizottságot. Kedden este hajtást szerveztek az érintett területen, ám akkor nem jártak sikerrel, nem láttak medvét.
Másnap délelőtt azonban újabb jelzés érkezett arról, hogy az agresszívnak tartott medve ismét megjelent a legelőn.
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy közeledik a nyári iskolai szünidő, ilyenkor pedig egyre több 13–14 éves gyermek segít be a családi gazdaságokban, ezért fontosnak tartották, hogy a biztonság kedvéért újabb hajtást szervezzenek.

Két ember megsérült, miután a medvéhez riasztott csapatra támadt a nagyvad szerdán este fél tíz körül a Kászonokban.
A hajtás során a medve újból felbukkant, az elriasztást végző csapat tagjaira támadt. A vadőr lövést adott le, amely megsebesítette az állatot, ám az nem esett el azonnal, elmenekült. Egy ideig
A polgármester szerint ebben a helyzetben nem volt más lehetőség, mint az állat kilövése.
„Abban a pillanatban és utólag is úgy gondolom, az emberi élet mindenek felett áll. Mindenkit hazavár a családja” – fogalmazott.
András Tamás ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Kászon térségében is súlyos problémát jelent a medvék nagy száma. Szinte nincs olyan hét, hogy ne érkezne vadkárbejelentés: amellett, hogy a héten emberekre támadt a medve, egy csordához tartozó tehenet is elpusztított – tudtuk meg. Az elöljáró kiemelte, a vadkárok döntő többségét medvék okozzák.
„Tavaly és idén szinte nem volt olyan hét, amikor ne érkezett volna vadkárjelentés, és ezeknek a 95 százaléka medvéről szól: hol lovakat, hol teheneket, hol juhokat pusztít el” – zárta a polgármester.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.
Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.
Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.
Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.
Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.
Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.
Továbbra is fennáll a veszettség veszélye Csíkszeredában, ezért a háziállatok mielőbbi beoltására kérik a lakosságot. Az szakemberek folyamatosan végzik a megelőző intézkedéseket, de a gazdák együttműködésére is szükség van.
Közösségi térnek szánják a csíkszentmártoni római katolikus templom szoros szomszédságában újjáépülő imaházat. A kivitelező nyár óta dolgozik az épületen, az építkezés műemlékvédelmi szempontból is különös figyelmet kap. Mutatjuk a látványterveket.
1 hozzászólás