„A lázadás szabadságát nem lehet elvenni”

A szokásosnál többen vettek részt vasárnap délután az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére szervezett gyergyószentmiklósi megemlékezésen. Elhangzott, ha az 56-osok forradalma elbukott is, a történelem bizonyítja, minden akkor elindított jó cél beérett s valóra válik.

Gergely Imre

2016. október 24., 13:422016. október 24., 13:42

„Ha valaki elveszi egy másik ember szabadságát, azzal nem válik gazdagabbá. Az elnyomó hatalom hiába foszt meg szabadságától milliókat, a lázadás szabadságát nem veheti el. A lázadó nem kéri a szabadságát, hanem arra figyelmeztet: van neki. Ma szabadságban és demokratikus körülmények között élünk, de a jogaink érvényesítése még mindig nem befejezett történet” – hangzottak el György István alpolgármester szavai a megemlékezésen. Kiemelte, sokan felróják a magyarságnak, hogy legnagyobb veszteségeit ünnepli. De nem így van. Azok előtt hajtunk fejet, akik mertek jövőt álmodni és a megmaradásért síkra szállni. Ezért nem gyásznapok a megemlékezések. Bátor és tettre kész nemzedékek előtt tisztelegnek az utódok. Fejet hajtunk mindazok előtt, akik már történelmet írtak, de azok előtt is, akik továbbra is vállalják ennek felelősségét.

Az eseményen Benedek Csaba történelemtanár sorolta fel az 56-os események főbb állomásait, majd Kőrösi Viktor Dávid konzul, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselője tartott beszédet. Idézte Magyarország alaptörvényének preambulumát: „a mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjad”. Beszédében a még élő ötvenhatosokhoz fordulva kérte: „legyenek mellettünk, következő generációk mellett, tanítsanak minket, hogy felemelt fejjel, egyenes gerinccel mondhassuk el, mi is megcselekedtük azt, amit megkövetelt a haza”.

Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács alelnöke beszédében emlékeztetett arra, hogy habár Romániában egyetlen egy puskalövés sem dördült el, mégis több mint 30 ezer embert hurcoltak meg. Ennyire tartottak 1956 szellemiségétől.

Vitéz Salamon László volt politikai fogoly, az 56-os vitézi rend törzskapitánya leszögezte: a meghurcolást elszenvedőkre, a kivégzettekre emlékezni kell, és nevükön kell nevezni a megtorlásokért felelősöket. „1956 szelleme arra tanít, hogy az ország talpra áll önmaga védelméért, ha közösnek érzi a haza ügyét, képes felülemelkedni minden megosztó érdeken. Nemzetté válik és példát mutat az egész világnak.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés