A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park, a Hargita megyei csendőrség hegyi alakulatai, a Viridis Kft. és a Vitalissima Kft. által koordinált közmunkázók közös takarítási akción vettek részt Gyilkostón.
2015. május 11., 12:382015. május 11., 12:38
2015. május 11., 12:392015. május 11., 12:39
Május 7-én két teherautónyi, mintegy 8 köbméter hulladék gyűlt össze az üdülőtelep forgalmasabb és kevésbé forgalmas részeiről. A megmozdulásban részt vevők a juhpataki részt, a tó környéki, az út menti területeket egyaránt végigjárták.
Sajnos a szemetelők a patakok mentét, a vizeket csakúgy nem kímélik, mint a turistaösvények, sétányok mellékét. Évente több alkalommal is takarítóakciókkal próbálják a szétszórt hulladékot összegyűjteni az illetékesek. Azt azonban minden látogató és helybéli meg kell értse, hogy a környezet tisztán tartására nem a takarítási akciók, hanem a tudatos hulladékgyűjtés lehet a megoldás – közölte a gyergyószentmiklósi városháza sajtóosztálya.
Tudatják, az elkövetkezőkben a gyergyószentmiklósi önkormányzattal közösen fokozott figyelmet fordítanak a nemzeti park és a hegyi csendőrség munkatársai is arra, hogy a Gyilkostó üdülőtelep és környéke természeti környezetét, patakvizeit ne szennyezhessék meggondolatlan és illegális módon különféle hulladékokkal a szemetelők. Felszólításokra, pénzbírságra számíthatnak azok, akiket illegális szemetelésen fognak. A bírságok 3000-től 50 ezer lejig terjedhetnek.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!