
Több korosztálynak ajánlanak múzeumpedagógiai foglalkozást a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. A Forgácsok Karácsony János életművéből című kiállításra épülő foglalkozásra Bonczidai Éva múzeumpedagógus várja az érdeklődőket.
2015. május 05., 16:342015. május 05., 16:34
2015. május 05., 16:342015. május 05., 16:34
„Óvodáskortól felnőtt korig várjuk a csoportok jelentkezését. A téma közös, de persze az adott életkor sajátosságaihoz igazítjuk a foglalkozás menetét, mely magába foglal egyfajta interaktív tárlatvezetést is. Ez nem is annyira festészeti korszakokról szól, vagy művelődéstörténeti kitekintőről, hanem inkább egyfajta beszélgetés, mely által megtanuljuk a festményeket olvasni, viszonyulni egy-egy képhez. Az összes kiállított festménnyel nem foglalkozunk, hanem megvannak azok a bizonyos játékok, melyek alapján képeket hasonlítunk össze. A játékok kapcsán nagyon jó kis beszélgetések szoktak kialakulni. A portrék kapcsán például kiválaszthatják a jelenlévők, hogy kivel beszélgetnének el, mit kérdeznének tőle. Igazából az a cél, hogy valamilyen személyes viszonyt alakítsak ki egy-egy festmény kapcsán. Van klasszikusnak számító játék is, ez a mágnestábla, melyre több kiállított festményt nyomtattunk ki, és a hiányzó részeket kell megtalálni, ez egyfajta memóriajáték is, melyet mind ez idáig nagyon szerettek a gyerekek, fiatalok” – ismertette Bonczidai Éva.
A tizenévesek körében nagyon kedvelt múzeumpedagógiai foglalkozás olyan témát dolgoz fel, mely közel áll hozzájuk, ez nem más, mint a szelfi. „Az önarcképek ihlette foglalkozás központi kérdése: miért készít önarcképet az ember?; mi a célja és mit csinál, miközben ezeket létrehozza?; mi van a képen, amin én vagyok? E kérdésekre keressük a választ. Azon túl, hogy szelfiket készítünk, a foglalkozás kiegészül egyfajta játékkal is. Tükröket használunk, tükrökkel játszunk, megvizsgáljuk a tükröződést, a képpé változtatás módjai” – mesélte a foglalkozásokról a múzeumpedagógus.
A Karácsony János festő halálának 40. évfordulójára nyílt kiállítás a festő életét és munkásságát mutatja be, a tárlat audio-vizuális elemekkel, interaktív részekkel és sok más érdekességgel várja látogatóit. A kiállításra épített múzeumpedagógiai foglalkozásra a Tarisznyás Márton Múzeumban, illetve a 0266-365 229-es telefonszámon lehet jelentkezni. A tárlat szeptemberig tekintető meg, eddig lehet jelentkezni a foglalkozásra is.
Októberig szombaton és vasárnap is 10–17 óra között látogatható a múzeum.
Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.
A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.
Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.
Más évekhez képest visszafogottabb zenei programmal, de gazdag gasztronómiai kínálattal várja a vendégeket a július 24–26. között következő bográcsfesztivál. A szervezők idén a helyi és térségi ízeket állították a borszéki események középpontjába.
Néhány napon belül elkészül a 19. Székelyföldi Lovas Ünnep teljes, négynapos programja. Az augusztus 20–23. között Gyergyószentmiklóson sorra kerülő rendezvény szervezői lovasok, szekeres gazdák és kutyatartók számára is felhívást tettek közzé.
Rovarirtást végez Gyergyószentmiklós önkormányzata július 27-én, hétfőn 21 és 24 óra között. A szúnyogok és kullancsok ellen történik az intézkedés.
Különleges zenei est várja az érdeklődőket csütörtökön 19 órától a gyergyószentmiklósi Transylvanik kézműves söröző emeleti termében. A rendezvény vendégei Lőrinczi György és Gagyi Dénes historikus hangszerkészítők, lantkészítő mesterek lesznek.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.
A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
szóljon hozzá!