A sokadik takarító Gyergyószentmiklóson

Maros megyei cég végzi Gyergyószentmiklóson a közterületek takarítását, immár egy hónapja. A szolgáltatási szerződés hat hónapra szól, nincs benne a hóeltakarítás, a kifizetés pedig az elvégzett munka függvényében történik. Az együttműködés eddig gördülékeny volt – erősítette meg mindkét fél.

Baricz-Tamás Imola

2016. október 27., 15:362016. október 27., 15:36

A város közterületeinek a tisztántartását korábban a Vitalissima dolgozói végezték. A tevékenységükkel kapcsolatban a Közszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatóság és a prefektúra egyaránt jelezte, hogy bármely cég, aki ezt a tevékenységet végzi, ANRSC-engedéllyel kell rendelkezzen. Ezért vált szükségessé a közbeszerzési eljárás elindítása erre a tevékenységre. A procedúra még a nyári hónapok elején elindult, elhúzódását a jelentkezők egyikének fellebbezése okozta. A város végül a Maros megyei, Mezőcsávási székhelyű SYLEVY Salubriserv céget bízta meg.

A szeptember 19-én megkötött szolgáltatási szerződés hat hónapra, azaz huszonhat hétre szól, összértéke áfástól 144 395,71 lej. Ebből idénre mintegy 77 234,9 lej van ütemezve, a fennmaradó összeg jövő év elejére van előirányozva. A kifizetés természetesen az elvégzett munka függvényében történik.

A megbízás a következőkre szól: kézi seprés 25 860 négyzetméteren, gépi seprés 45 674 négyzetméteren, szemétgyűjtés és köztisztaság 53 810,75 négyzetméteren, utcai szemetesek ürítése a 179 kukából. A város főbb utcáit és járdáit kézi sepréssel takarítják, ezek a következők: művelődési ház melletti sétány, Szent István téri sétány, főtéri park sétányai, a Kórház utca, Márton Áron utca, Petőfi Sándor utca, Örménytemplom utca, Temető utca és járda, Kárpátok utca és járda, Testvériség sugárút, Gyilkostó sugárút és járda, Jakab Antal tér, Gábor Áron utca és járda. Gépi seprést alkalmaznak többek között a Szabadság téren, Miron Cristea utcában, Újélet utcában, Kórház utcában, Temető utcában, Kárpátok utcában, Újélet utcában, Testvériség sugárúton, Gyilkostó sugárúton, Bălcescu utcában, Kápolna utcában, Csíky-kert utcában, Fürdő utcában, Rózsák utcájában, Meszes utcában, Stadion utcában, Tűzoltó utcában, Csobothegy utcában, Kossuth Lajos utcában, Állomás utcában. Mint megtudtuk, a főutcákon és a főtéren hetente akár három ízben is végeznek tevékenységet a cég alkalmazottai.

Az elvégzett munka utáni fizetnivalót a következőképpen állapították meg: seprésekért 15–16 lej/ezer négyzetméter, plusz ÁFA, kukaürítés 2,76 lej/db, plusz áfa, szemétgyűjtés 9,35 lej/ ezer négyzetméter, plusz áfa – ismertette Balázs Szidónia, az önkormányzat sajtószóvivője. Hozzátette az októberi munka megközelítőleg 19 ezer lejbe kerül.

A városháza és a cég közötti együttműködés eddig gördülékenyen zajlott, jól követhető munkastílusban dolgoznak – mondta a sajtószóvivő, és ezt erősítette meg a cég gyergyói munkapont vezetője, Vágási Levente is. Elmondta, Gyergyószentmiklóson négy munkatársa végzi a kézi seprést, a hulladékok összegyűjtését, és két sofőr is dolgozik, egy a seprőgépen, illetve egy a hulladéktömörítő-autót kezeli. „A munkát egy hónapja kezdtük el, az önkormányzattal való együttműködés ezidáig jónak mondható. Minden nap ellenőrzik a munkánkat, eddig elégedettséget tapasztaltunk” – foglalta össze Vágási Levente. A hószezon beálltával az utcák seprését nem fogja végezni a Maros megyei cég, de a szemét összegyűjtése és az utcai szemetesek ürítése továbbra is a cég feladata lesz. „Mínusz hat fok alatt nem végzünk sem gépi, sem kézi seprést” – hangsúlyozta a munkapont vezetője. Ezt a munkát a hóeltakarítási szolgáltatást végzőknek kell átvenniük.

Az elmúlt évben az RDE Hargita nyert versenytárgyalást a hóeltakarításra, de még nem tudni, hogy idén ki fogja végezni ezt a tevékenységet. „Csak a hóeltakarítás 179 236 lejbe került akkor, de figyelembe kell venni, hogy igen enyhe tél volt. Az idei hóeltakarításra a városvezetés szeretné megtalálni annak a módját, hogy saját alegysége végezhesse el a munkát. Az engedélyezésről és a hatáskör átszervezésről folyik az egyeztetés az illetékes szervekkel, annak az útját igyekeznek megtalálni, hogy milyen hatáskör, milyen keretek között ruházható önkormányzati alegységre. A polgármesteri hivatal szervezeti struktúráját érintően a következő tanácsülés napirendi pontjai között szerepel” – ismertette a sajtószóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluban, a család és a helyi közösség segítséget kér a megtalálásához.

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson

Hivatalosan is megkezdődött Gyergyószentmiklóson a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa 2026-os évadának nyitánya.

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson
2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
Hirdetés