A nyertes pályázatokra összpontosítanak Ditróban

A tavalyi év önkormányzati és hivatali munkája valójában idén fog megmutatkozni Ditróban, ugyanis három uniós pályázatot is nyert 2016-ban a község, közel 2 millió euró értékben. Az elmúlt évben főként saját alapokból végeztek fejlesztéseket, és bár a költségvetést nem tervezett kiadás is terhelte, mégsem zárta hiánnyal az évet a község. Puskás Elemér polgármestert kérdeztük a megvalósításokról, tervekről.

Pethő Melánia

2017. január 16., 16:302017. január 16., 16:30

2017. január 19., 10:552017. január 19., 10:55

– Tavaly év elején az előkészített pályázatokról is beszélt lapunknak, hogy haladtak ezekkel?

– 2016-ban nem volt uniós projektünk, viszont megnyert uniós pályázatunk igen. A pénz ugyan még nem jött be, de közel 2 millió euróra számítunk, ennyi a három nyertes pályázat összértéke. Hét községi út teljes felújítása, a művelődési ház felszereltségének bővítése, illetve az alszegi óvoda felújítása valósulhat meg ebből a pénzből. Az útrehabilitációs projekt keretében az Állomás, a Malom, a Füzes, a Fenyő, a Kárpátok, a Gábor Áron utcát és a Hosszú utcának a temetőhöz vezető felét újítjuk fel. Az utcákra aszfalt kerül, sáncok, átereszek, bejárók épülnek. Az Állomás és a Malom utcában járda is épül, mivel megengedi ezt az utcák szélessége. A többi utcában födött árkok képezik majd a gyalogjáró-felületet. Amikor kiderült, hogy nyertes a pályázatunk, az említett utcákban a víz- szennyvízhálózat kiépítésének láttunk hozzá. Most már nagyjából végeztünk ezekkel a munkákkal, tavasszal a lekötések ellenőrzése fog megtörténni.

Egy másik pályázattal az alszegi óvoda felújítását céloztuk meg. A több mint 130 éves, impozáns épület külső, belső felújítását, átalakítását tervezzük. Természetesen megmarad a régi formája, de előtte parkoló, új kerítés, udvarán játszótér épül, és az óvodát teljes felszereléssel is ellátjuk.
A harmadik nyertes pályázatunk a művelődési ház felszerelésének bővítésére irányul. A nagyobb termeket légtechnikai berendezésekkel látjuk el, a színházterembe pedig a törvényes előírásoknak megfelelően alakítjuk át a nézőtéri széksorokat. Ezt az ülőalkalmatosságok kicserélésével együtt tervezzük. Az ebédlőbe, a konferenciaterembe új bútorzat kerül, az udvar át lesz alakítva, új kerítést, kamerarendszert szerelünk fel, egész aprólékos lesz a munka. A pályázatban nincs benne, így saját pénzből tervezzük elvégezni azokat a munkálatokat, amik még szükségesek az épület külsejének, a lépcső átalakításának tekintetében.

– Van-e jelenleg elbírálásra váró pályázata a községnek?

– Már több szűrőn is átment a szennyvízhálózat befejezését célzó pályázatunk. Ez az egyik legnehezebb munkálat a településen, amit több fázisban végeztünk eddig. Az évek folyamán annyira sikerült kiépíteni a hálózatot, hogy mintegy 8 százaléknyi van még hátra. Ha sikerül finanszírozást nyernünk, két és fél éven belül befejezhetjük a munkát, és a település minden háztartásának lehetősége lesz rácsatlakozni a víz- és szennyvízhálózatra. Ennek a pályázatnak az összértéke 1,5 millió euró.

– Melyek azok a fejlesztések, amelyek eredményei látványosak voltak 2016-ban?

– Sikerült folytatni a központon elkezdett járdásítást a faluvégek felé. Tölgyes irányába mintegy 350 méter járda épült, Maroshévíz irányába a benzinkútig jutottunk el. Remete és Szentmiklós felé már 2015-ben sikerült megcsináljuk nagyrészt, de ott is és máshol is folytatjuk idén a járdaépítést. A tűzoltószertárnál felújítómunkák voltak, akárcsak a piacnál, aminek területért leburkoltuk, új kerítést építettünk. Idén itt a bútorzatot is kicseréljük. Szintén tavaly sikerült átemelőszivattyúkkal bővíteni a szennyvízhálózatot a mélypontokon. 

– Az oktatást, a kultúrát mennyire sikerült támogatni, milyen közösségi programokat szerveztek tavaly?

– Egy játszóteret építettünk a Csibi Andor iskolához, a Puskás Tivadar iskolában a névadó család régi címerének elhelyezését segítette az önkormányzat. A Siklódi Lőrinc iskola elé újabb két kopjafát készíttettünk, így most három emlékoszlop őrzi azoknak a pedagógusoknak a nevét, akik a második világháborúig Ditróban szolgáltak.

Támogattuk az Erős Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktábláját elhelyezők túráját, rendezvényekkel kapcsolódtunk be a Márton Áron emlékévbe. Voltak könyvbemutatók, megtartottuk a falunapokat, a Szent Gellért terepfutóversenyt, a lovasnapokat, a rönkhúzó versenyt, a motoros Cengellér kupát. Támogattuk a hagyományőrző csoport tevékenységeit, a néptáncoktatást. Az ifjúsági fúvószenekarnak az önkormányzat továbbra is a fenntartója.

– Látványos a művelődési ház mellett épülő létesítmény építése. Itt még mennyi munka maradt idénre?

– 2015-ben a LEADER-program keretében végeztük el ennek a projektnek az első fázisát, a patak jobb oldalán építettük ki a tematikus parkot. Tavaly a megyei tanács támogatásával folytattuk a munkát. Megépült a híd, már csak a malomkerék elhelyezése van hátra, illetve a patak túloldalán a térrendezés. Bár oda eredetileg azt terveztük, hogy kültéri sportszereket helyezünk el, változtattunk az elképzelésen. Folytatva a Ditró nevezetességeiről kialakított tematikus megállókat, ott a község kulturális és sportéletének szentelünk kiállítófelületeket. A kültéri sportszerekről nem mondtunk le, azokat a központi parkba fogjuk elhelyezni.

– Mi jelentette a legnagyobb nehézséget 2016-ban?

– A tavalyi év nagy fekete pontja, hogy mivel a kormány leállította a helyi fejlesztési program keretében zajló projektek finanszírozását, rákényszerültünk, hogy saját alapokból fizessünk ki a szennyvízhálózat bővítési munkálatait. Mindezt annak ellenére, hogy 800 ezer lejes finanszírozási szerződésünk van a kormánnyal erre. Szerencsére volt tartalékunk, és abból kifizettük, így a kormány ebbe a projektbe több mint 400 ezer lejjel tartozik nekünk. Ezt a pénzt vissza szeretnénk kapni.

– Milyen fejlesztési tervei vannak idénre az önkormányzatnak az említetteken kívül?

– Saját pénzből folytatjuk azokat a munkálatokat, amiket elkezdtünk. A járdaépítéssel szeretnénk haladni, továbbá a felszegi iskola rendbetételét tervezzük. Itt egy nyertes, majd visszavont pályázatból már nekiláttunk a felújításnak, de mivel kiderült, hogy nem számíthatunk a támogatásra, leállítottuk a munkát. Kormánytámogatással szeretnénk folytatni Orotván a Salamás felé vezető községi út rehabilitációját. Igazság szerint nagy fejlesztési terveink – a nyertes projekteken kívül – nincsenek, lévén, hogy a pályázatok miatt állandóan kell legyenek pénztartalékaink, mivel csak az elszámolások után kapjuk meg a finanszírozást, így a kivitelezés részleteit saját költségvetésből kell kifizetni. Ditró legtöbb 4 millió lejből gazdálkodik évente, ebből 1-2 millió lejes részletet megelőlegezni nagyon megterhelő. Abban reménykedünk, hogy a kért finanszírozási előlegre jóváhagyást kapunk – ha így lesz, akkor újratervezünk. Februárban jelennek meg az újabb eu-s kiírások és nagyon meg kell gondoljuk, hogy akarunk-e újabb pályázatokat letenni, lesz-e elegendő fedezetünk lebonyolítani a projekteket. Ettől függetlenül már elkészítettünk egy pályázatot 14,5 kilométer mezei út felújítására, illetve készülnek a tervek a megyei utak mentén a járdaépítésre.

– Választási év volt tavaly. A kampány mennyire nyomta rá bélyegét a közhangulatra?

– A helyhatósági választások általában felborzolják a közhangulatot, de lévén, hogy a 2016-os választásokon egyedüli jelöltként indultam a polgármesteri tisztségért, csendben zajlott a kampány. A képviselő-testület összetétele sem okozott meglepetést –13 RMDSZ-es és két néppárti képviselője van a helyi tanácsnak. Tavaly év elején nyilatkoztam: jó csapattal jól lehet dolgozni, ezt kijelenthetem most is. Remélem, hogy az új kormány béremeléssel ösztönözni fogja a közhivatalnokokat is, mert az országban az egyik legalacsonyabb bérezésük nekik van a közszférában.

– Milyen más elvárása van az új kormánytól?

– Az, hogy biztosítsa a normális munkafolyamatokat. Ha pályázatokat írnak ki, ne fagyasszák be azokat, finanszírozzák a nyerteseket. Az RMDSZ-es képviselőktől azt várom el, hogy álljanak ki száz százalékosan, hogy a földviszonyokat végre tisztázni tudjuk. Minél inkább több idő telik el, annál nehezebb lesz: eladódnak a területek, zsebszerződések születnek, meghalnak az emberek. Rengeteg a bonyodalom, ezen kellene segíteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
Hirdetés