
Fotó: Gergely Imre
A megye segítségét kérte az egyre romosodó jégpálya felújítása, fenntartása ügyében Mezei János polgármester a Hargita Megyei Tanács pénteki, Gyergyószentmiklóson tartott tanácsülésén. Akkor Borboly Csaba elnök kijelentette, a megyevezetés nem zárkózik el attól, hogy hozzájáruljon a pálya felújításához, de ehhez meg kell találni a jogi formát, hiszen – mint megjegyezte – a pálya a város tulajdonában van, így pedig a megye nem fektethet bele összegeket. Mezei János kedden bejelentette: a város szívesen átadja a jégpályát a megyének.
2012. március 20., 19:152012. március 20., 19:15
2012. március 20., 19:292012. március 20., 19:29
A sajtó rendelkezésére bocsátott levélben a következők olvashatók: „Az eltelt évek során mind a tetőszerkezet, mind a pálya technikai felszereltsége nagymértékben károsodott. Mindemellett a technikai felszereltség sem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak. Nagyon sürgős beavatkozásra van szükség. Minden késlekedés a pálya fedélzetének beomlását idézheti elő. Gyergyószentmiklós kis város. A jelenlegi gazdasági körülmények között nincs pénzügyi fedezet felújítási munkálatokra.
Az elmúlt évek során beadványokkal fordultunk több minisztériumhoz, eredmény nélkül. Ezért reménnyel töltött el az elnök úr, 2012. március 16-án, a megyei tanács gyergyószentmiklósi kihelyezett ülésén elhangzott kijelentése, miszerint hajlandó lenne hozzájárulni a jégpálya felújítási munkálatainak kivitelezéséhez. Most már konkrét lépésekre van szükség. Amennyiben azt látja szükségesnek, hogy a jégpálya átkerüljön a megyei tanács kezelésébe, mi a szükséges jogi procedúrát azonnal megindítjuk. Meggyőződésünk, hogy a létesítmény megmentése érdekében hathatósan együtt tudunk működni. (...)
Tisztelettel kérjük, hogy számba véve minden lehetőséget, szíveskedjen a gyergyószentmiklósi és környékbeli sportolók és sportbarátok örömére tevékenyen részt venni e létesítmény megmentésében.”
Borboly Csaba örül a kezdeményezésnek
A pálya átadásával kapcsolatban megkerestük Borboly Csabát is, aki a következőket nyilatkozta: „A Progym lelkes vezetőségével többször, sokszor tárgyaltunk, egyeztettünk az elmúlt három évben a jégpálya sajátos helyzetéről. Ahol tudtuk, segítettük évente legalább fél-, de volt olyan év, hogy közel egymilliárd régi lej értékben. Számunkra fontos a gyergyószentmiklósi jégpálya és az egész Gyergyói-medencét felölelő bázis szerepe. Sajnos, helyi erőből nem sikerült a felújítás, ezért tovább kerestük a megoldásokat. A városi és területi RMDSZ vezetőségével erről a januári elején, Parajdon tartott megyei RMDSZ-gyűlésen beszélgettünk. Azóta érlelődik a gondolat, ez a polgármester úrnak is már korábban jelezve volt, többek között Tánczos Barna RMDSZ-es államtitkár részéről. Én örvendek annak, hogy végre megszületett a helyi politikai akarat is e szándék megvalósítására, ha csak 80 nappal választások előtt is. Jó lett volna a felújítás részleteiről beszélgessünk most, esetleg a munkálatok átadásáról! Sajnos, nem volt lehetőségünk a január végi tanácsülésen e témakörrel foglalkozni, amikor a 2012. évi költségvetésünkről rendelkeztünk, hisz ahhoz már át kellett volna a város adja, de én az optimista politikusok közé tartozom, és azt mondom: jobb későn, mint soha elven menjünk előre.\"
Kopacz Zoltán: csak üdvözölni tudjuk a pályaátadást
„A gyergyói hoki léte a jégpályától függ. Jelenleg olyan állapotban van, hogy felújítás nélkül bármikor történhet egy olyan meghibásodás, ami miatt véglegesen be kellene zárni. Ezt nem engedheti meg sem a gyergyói, sem pedig a Hargita megyei társadalom” – mondja Kopacz Zoltán, a Progym elnöke. Hozzáfűzte: számítások szerint több mint kétmillió euró kellene a pálya teljes felújításához. Ennyi pénze a városnak sosem lesz erre – véli. Így, ha nyílik egy lehetőség arra, hogy valaki átvegye, aki képes lehet a felújítására és működtetésére, akkor egyetlen gyergyói sem mondhat erre nemet. Kopacz Zoltán bízik abban, hogy az átadás-átvétel nem egyszerű politikai játszma lesz, hiszen a létesítmény jelentősége túlmutat a politikai érdekeken. Egy egész régió sportját jelenti. Elmondta: arra számít, hogy idén elkezdődhet a felújítás, és a pálya olyan állapotba kerül, hogy a szükséges működési engedélyeket meg tudja szerezni. Ez konkrétan a hűtésrendszer és ezzel párhuzamosan a palánk cseréjét jelentené. Ezt követően lépésről lépésre újulhat meg az idén harminc éves létesítmény.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
szóljon hozzá!