
Fotó: Baricz Tamás imola
Gyergyószentmiklóson a StarRomania Egyesület támogatásával az ebek ingyenes nyilvántartásba vétele és ivartalanítása mellett a tudatos állattartásra való nevelés is elkezdődött.
2015. november 02., 15:102015. november 02., 15:10
Második alkalommal találkoztak az állatorvosok, a nemzetközi konferencián górcső alá vették a menhelyet, hogy megmutassák, miként kezelik a Gyergyószentmiklóson a kutyaproblémát.
Dr. Josef Zihlmann svájci állatorvos, a StarRomania Egyesület képviseletében az együttműködés kezdetekor már hangsúlyozta, a gazdátlan ebek befogását és ellátását két másik, igen fontos aspektus kell hogy kiegészítse ahhoz, hogy fenntartható és eredményes legyen a kutyaprobléma kezelése: a háztáji ebeket is nyilvántartásba kell venni, majd ivartalanítani, hogy a nem kívánt ebszaporulatot megelőzhesse a lakosság, illetve a felnövő generációt felelős állattartásra kell nevelni.
A StarRomania támogatásával elsőként a befogó központként működő városi menhely alakult át, valamint elkészült egy korszerű rendelő is, amelyben az állatok ellátása megtörténhet. Ezt követően a helyi állatorvosokat vonták be a programba, hogy a helyi problémák megoldásában helyi szakemberek részvételét segítsék elő.
A gazdátlan ebek utcáról való befogását tavaly év végén és az idei évben a háztáji ebek díjmentes chipezése és ivartalanítása egészítette ki. Gyergyószentmiklós ebtartói szerencsés helyzetben voltak és vannak, hiszen törvény által előírt kötelességüknek úgy tehetnek eleget, hogy ennek ellenértékét a svájci támogató átvállalta. Gyergyószentmiklóson 3200 nyilvántartásba vett kutya van, 850-et ivartalanítottak már. Továbbra is várják a kutyatartó gazdákat, hogy jelentkezzenek.
A kóbor kutya befogásokkal lassanként a meglévő menhely elérte kapacitásának felső határát, így átépítésekre, bővítési munkálatokra volt szükség a menhely területén. Az átalakítások egy része már megtörtént és további kisebb munkálatokra van még szükség, jelenleg több mint 200 kutya van a menhelyen.
Két alkalommal nemzetközi örökbefogadási program keretében gyergyószentmiklósi kutyákat fogadtak a StarRomania svájci partnerszervezetei. Ezidáig 30 kutyát adott örökbe a gyergyói menhely. Az elkövetkező hetekben újabb ebszállítmány indul külhoni örökbefogadás céljából útnak.
A helyiek is éltek az örökbefogadási lehetőséggel, 24 kutya talált gazdára.
Idén ősszel indult az oktatási program is, a gyerekek tudatos állattartásra nevelése. A Fogarasy Mihály iskolában három alkalommal zajlott elméleti oktatás a csíkszeredai menhely szakembereinek részvételével. Az elméleti órákat gyakorlat is követte, a Savator Alapítvány és a StarRomania közös programjának köszönhetően a kisdiákok lovagláson is részt vettek.
A szakmai találkozók is kinőtték magukat a StarRomania közreműködésével. Tavaly első alkalommal került sor a nemzetközi állatorvosi konferenciára, ahol nemcsak a környék, de az ország más vidékeiről érkező állatorvosok, illetve magyarországi és svájci szakemberek is részt vettek. A második kiadására szintén a svájci StarRomania Egyesület és a Hargita Megyei Állatorvosi Kollégium közös szervezésében került sor az elmúlt hét végén, és több mint hatvan állatorvos vett részt, hazai, magyarországi és svájci orvosok érkeztek, a Csíky-kertben találkoztak a szakemberek. A találkozó témája a háziállatok, ezen belül a kutyák kezelése. A program pénteken délelőtt előadásokkal kezdődött, ezt követően műhelymunkára, terepszemlére is sort kerítettek. Dr. Mihaela Niculae egyetemi tanár előadása kezdetén hangsúlyozta, a gazdátlan eb-kérdés kezelésére elindult gyergyószentmiklósi példa említésre méltó az ország minden megyéje, települése számára.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!