
Fotó: Pethő Melánia
Restaurálják a gyergyószentmiklósi Kossuth-szobrot – a munkálatok első fázisában zöld színétől „szabadult meg” a köztéri emlékmű, a restaurálás során patinázott barna színt kap. Rendbetételét a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács vállalta fel.
2012. október 09., 15:012012. október 09., 15:01
2012. október 09., 19:522012. október 09., 19:52
„Már régóta kerestem a lehetőséget, hogy a Kossuth Lajos-szobor méltó állapotba kerüljön úgy, hogy a megőrzését is elérjük, és állapotának további romlását is megelőzzük” – nyilatkozta portálunknak a szobor restaurálási munkálatainak megrendelője nevében Magyari Levente, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) elnöke. Mint kifejtette, Miholcsa József szobrászművész alkotásának megtisztítását legutóbb is az általa vezetett szervezet vállalta fel, a közel négy évvel ezelőtti akció során azonban nem csak a takarítása történt meg, de új színt is kapott az emlékmű.
Miért lett zöld a szobor?
„Kikértük Burján Gál Emil gyergyószentmiklósi szobrászművész véleményét, hogy miként kell a szobrot szakszerűen megtakarítani ahhoz, hogy minél tisztábbá és szebbé váljon úgy, hogy ne tegyünk kárt benne. Ő jött azzal az ötlettel, hogy a repedéseket be kell tömni, meg kell úgymond foltozni, és utána le kell festeni, mert ha nem, foltos lesz a szobor. A színválasztás és az egész javító folyamat az ő meglátásai alapján történt, a GYTIT a költségek előteremtésében és az önkéntes munkában vállalt szerepet, a szakmai vezetés az ő dolga volt” – idézte fel a műkőszobor színváltoztatásának körülményeit Magyari. Az eredetileg kőhatású szobor új állapota miatt sokan nemtetszésüket fejezték ki, a munkálatokat végző szervezet pedig vállalta, megoldást keres arra, hogy mindenki által elfogadható színt kaphasson a műalkotás.
Ehhez nemrégiben sikerült pénzt szerezni; a 4370 lejre értékelt restaurálási munkálatok egy részét a Communitas Alapítvány támogatja. Az alapítványtól 2100 lejt nyert a szobor restaurálásra a GYTIT – közölte Magyari. Hozzátette: a Baróti Hunor restaurátor által készített felújítási tervet kolozsvári és magyarországi szakemberek is véleményezték, és az alkotó Miholcsa József is jóváhagyta.
További támogatókat keresnek
A szobor restaurálása a napokban kezdődött el. A pályázati úton nyert összegből a takarítási munkálatokat sikerült elvégezni és beszerzésre kerülnek a későbbi munkálatokhoz szükséges anyagok. További pénzalapokra van szükség ahhoz, hogy a restaurálási folyamatot folytatni lehessen, a GYTIT-elnök a helyi vállalkozók segítségében bízik. A munkálatok következő fázisában műgyantával fecskendezik be a repedéseket, ezt követően speciális betonhabarccsal egészítik ki a repedezett felületeket, végül pedig a szobor patinázására kerül sor – sorolta a még hátralévő munkálatokat Magyari Levente. Közölte, a tervek szerint a restaurálási folyamat legkésőbb november elején fejeződik be, a jelenleg lecsupaszított kőszobor ekkor barna színt kap.
„Azért vállaltuk fel ezt a feladatot, mert fontos számunkra a magyar kultúra és történelem emléke, és mert úgy tapasztaltuk, hogy ez a szobor nagyon romló állapotban van, megóvásáért közbe kell lépni” – fogalmazott Magyari.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!