
Fotó: Pethő Melánia
A víz szerepe az éghajlatváltozás tükrében volt a témája annak az iskolák közötti megmérettetésnek, mely a gyergyószentmiklósi Amőba Öko Központ szervezésében zajlott csütörtökön, a Víz Világnapján.
2012. március 22., 18:232012. március 22., 18:23
2012. március 22., 18:572012. március 22., 18:57
A Fogarassy Mihály iskolában megtartott vetélkedőn a Gyergyói-medence nyolc általános iskolájának diákjai mutatták be egymásnak és a környezetvédő szakemberekből álló zsűrinek dolgozatba foglalt meglátásaikat arról, hogy milyen hatása van a klímaváltozásnak a Föld ivóvízkészletére. „A természetben minden mindennel összefügg, és az édesvizeket nem csak a szennyezés fenyegeti, de az éghajlatváltozás is. A Földön jelenleg több mint 1,1 milliárd azoknak az embereknek a száma, akik nem jutnak friss ivóvízhez. A Víz-napi rendezvényünkön azért választottuk éppen ezt a témát, hogy a gyerekekben tudatosuljon, hogy minden tettünknek következménye van. Ha csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást,és mérsékeljük a klímaváltozás kiváltó okait, azzal a vízvédelemhez is hozzájárulunk” – mondta el Bajkó Ildikó, a szervező környezetvédelmi alapítvány vezetője.
A Víz Világnapjára már tizennegyedik éve szervez különböző rendezvényeket az Amőba Öko Központ; az idei megmérettetést A zöld energiát a természettől program keretében rendezte, mely programot az ENSZ Környezetvédelmi Alapja (GEF SGP) támogatja az Egyesült Nemezetek Fejlesztési Programja által – tette hozzá Bajkó Ildikó.
A zsűri megelégedéssel nyugtázta a háromtagú csapatok felkészültségét, a színvonalas előadások után arra biztatták a versenyzőket, hogy dolgoztaikat saját iskoláik diákjai körében is népszerüsítsék. A megmérettetés legjobbjaként a gyergyószentmiklósi Kós Károly Iskola Vízlábnyom nevű csapatát díjazták, második helyen a csomafalvi Köllő Miklós Iskola Vízcsepp, illetve az újfalvi Elekes Vencel Iskola Vízililiom nevű csapata végzett, a harmadik helyet az alfalvi Sövér Elek Iskola H2O nevű csapata érdemelte ki. Az előadók szorgalmát különböző környezetvédelmi kiadványokkal, édességekkel jutalmazták a szervezők.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
szóljon hozzá!