
Fotó: Baricz Tamás Imola
Átadták a forgalomnak a Gyergyószentmiklós központjához közel eső, teljesen felújított három utcát. A Fogarasy Mihály, az Arany János és a Cloşca utcák mindkét oldalán járdát is kialakítottak. A Rákóczi utca felújítására még várni kell.
2016. augusztus 25., 19:002016. augusztus 25., 19:00
A hivatalos átadáshoz is immár közel a három, forgalmasnak mondható utca. A munkálat elvégzésére kiírt közbeszerzést a Fincodrum cég nyerte meg, mely cégcsoportnak tagja a munkálatot végző Arcons.
Az önkormányzat három évre szóló szerződés keretében bízta meg a legjobb ajánlatot adó, brassói székhelyű Fincodrum Rt.-t az Arany János (235 m hosszú, 6 m széles), a Fogarasy Mihály (215 m hosszú, 6 m széles), a Cloşca utcák (103 m hosszú 4 m széles), valamint a Rákóczi Ferenc utca egy részének (595 m hosszú, 7 m széles) felújításával. Az összességében 1148 m út felújítását célzó munkálatok tervezett összértéke 2 390 883 lej, ütemezett határideje pedig 2017. december 20. A teljes felújítást tehát Arcons cég végezte, kezdve az útalap kialakításával, az esővíz levezetők elhelyezésével.
Ottjártunkkor az utolsó simításokat végezték. Néhol járdavégek burkolásával, az aszfaltszőnyeg legfelsőbb rétegének egyengetésével dolgoztak. A Fogarasy Mihály utcában lévő öregotthon főbejáratánál fognak még dolgozni, illetve a hátsó bejáratnál is, itt viszont az aknához tartozó elosztóalkatrész érkezéséig nem tudják a járda végét befejezni. Amint Páll Zoltán munkálatvezető elmondta, egyelőre a Békény-patakán átvezető hídig lesz kész, viszont a Selyem utcáig tartó kisebb utcaszakasz teljes felújítására is sor kerül. „Az idén meglesz a felújítás, ehhez kértük az önkormányzat segítségét is, amiről biztosítottak, mivel az lakókkal nem szeretnénk személyeskedni a kerítések, az általuk készített, sajátjuknak tartott bejárók miatt” – mondta Páll Zoltán.
Az Arany János utcában is aszfaltszőnyeg van, mindkét oldalon egészen a közbirtokosságig járda kialakításán dolgoznak.
A Cloşca utcában építik a járdát, az utca végén lakó családnak még be kell köttetnie a vezetékes vizet, addig nem tudnak haladni. Páll Zoltán ottjártunkkor is felkérte a lakókat, minél előbb rendezzék a bekötést. A Cloşca és Selyem utca közötti rövid szakaszon, a Békény-patakon átvezető hídnál is felújítják az útszakaszt. Továbbá elmondta, miután végeznek, tervben van, hogy szakcéggel felméretik, hány méter aszfaltot, járdát építettek, és annak függvényében nyújtja be a számlát az önkormányzatnak.
A Rákóczi Ferenc utca felújítása is szerepel a programban, erre viszont csak későbbiekben kerül sor. „A városvezetés legfőbb szempontnak azt tartja, hogy előbb az elkezdett útszakaszokon záruljon le a munkálat, jól haladnak, végre a lakók számára is érezhető, tapasztalható a közlekedési feltételek minőségi javulása. A Rákóczi Ferenc utcában, az alsó szakaszon akkor látnak csak hozzá az útalap előkészítéséhez, ha vállalható a tél beállta előtti megfelelő szintre hozás. Abban az esetben, ha fennáll a rizikója, hogy megismétlődik az elmúlt téli állapot - amikor az esős ősz miatt a burkolat felújításával nem lehetett járható réteg elterítéséig eljutni, idén nem látnak hozzá a Rákóczi Ferenc utca felújításához” – ismertette Balázs Szidónia a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!