
Fotó: Baricz Tamás Imola
„Jégkorszakosra” tervezett egyhetes őszi tábort zártak pénteken a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. Tizenkét kisiskolás ismerkedhetett meg az időszakos kiállítás anyagával, illetve a korszakkal.
2016. november 06., 11:412016. november 06., 11:41
A gyergyószentmiklósi múzeumban nemrég nyitották meg a Magyar Természettudományi Múzeum jégkorszakról szóló időszakos kiállítását, amely nagy sikernek örvend nem csak a felnőttek, hanem a gyermekek körében is. Ezért az egyhetes vakációra tábort szerveztek.
Második, harmadik és negyedik osztályos lányok és fiúk jártak a Tarisznyás Márton Múzeumban megszervezett jégkorszakos táborba. A táborvezető Borsos Gyöngyvér elmondta, hogy egy-egy iskolás csoport az egyszeri látogatás során nem tud elmélyedni a témában, egy ilyen tábor pedig kiváló lehetőség arra, hogy minél többet megtudjanak a gyerekek.
A tárlat anyagát sorra vették a táborban, kis könyvecskékbe írták, ragasztották, rögzítették az információkat. „A szerteágazó téma számos megközelítést tesz lehetővé, a tábor egyes napjain a kiállítás egy-egy vetületét vizsgáltuk majd, kiegészítettük az adott kérdéskör aktuális, a múzeumhoz köthető és gyermekközeli vonatkozásaival, valamint játékos gyakorlati foglalkozásokkal. Ráadásként közös rajzfilmnézés is volt a táborban, a Jégkorszak sorozat egy részét nézték meg. A film azért is kötődik a kiállításhoz, mert egyik létrehozójának a rajzfilm nyomán jött az ötlete az időszakos tárlat megrendezésére” – ismertette a táborvezető.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!