A Jack London-regényektől a kutyaszánhúzásig

Pap és aktív sportoló, aki véli: a teremtett világ harmóniáját az ember-állat-természet összefonódása jelenti  – a csomafalvi származású Kiss Attila, aki a kutyaszánhúzás gyakorlása által éli meg újra és újra ezt az összhangot. A hétvégén sportolóként mutatkozott be szülőfalujában.

Gergely Imre

Pethő Melánia

2014. január 12., 20:482014. január 12., 20:48

2014. január 12., 21:112014. január 12., 21:11

–  Kutyaszánhúzóként üdvözölhetik ezúttal a csomafalviak.  Akik nem követték életútját, rácsodálkozhatnak, hogyan fér össze a papi szolgálat ezzel a sportággal. Miért éppen kutyaszánhúzás?

–  Érdekes a kezdet. Szerettem olvasni a Jack London-könyveket, ezek által kedveltem meg a szibériai husky kutyákat.  Az egyik barátom éppen ilyen fajtát tartott, és 2004-ben, amikor engem pappá szenteltek, állománya akkor gyarapodott egy alommal. Úgy döntöttem, vásárolok két kiskutyát tőle, egyiket édesanyám számára, a másikat magamnak. Édesanyám halála után az ő kutyája is hozzám került.  Később megismerkedtem a csíkszentmártoni Both Lászlóval, aki szánhúzó versenyek rendezésével foglalkozott, és versenyzett is. Az ő biztatására részt vettem egy versenyen, ahol harmadik helyezést értem el. Akkor már négy kutyám volt, így négyes fogattal indultam.

–  A biztatás elégséges volt az első versenyhez. Minek köszönhető, hogy azóta is űzi ezt a sportot?

– Akit a szánhúzás „vírusa” elkap, az nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tud kilábalni a fertőzésből.

– Az ön esetében hogyan történt a „fertőzés” ?

– Egy szabadnapomon Csíkszentgyörgyről egy hatkutyás fogattal szánon indultam az egyik filiába. Szentmártonról Egerszék felé tartottam, az úton kicsi fenyők, nagy fenyők… Egyszer csak „elfogyott” minden fa mellőlem. Valahol a távolban megpillantottam egyet, arra gondoltam, hogy én is épp olyan egyedül vagyok, mint az a fa. Amikor közelebb értem, kiderült, hogy nem egy, hanem két fenyő áll egymás mellett. Ekkor értettem meg, hogy a Jóisten soha nem hagyja az embert magára. Ehhez az istenélményhez kellettek a kutyák, a szánhúzás, a természet és én, az ember. Így kötődik össze a teremtett világ harmóniája. A kutyaszánhúzás nagyon össze van forrva a természettel, nincs szánhajtó, aki ne szeretné a természetet. Az ember Isten teremtménye, akárcsak a kutya. Kettőjük együttműködéséből jön létre ez a sportág. Élmény, hogy előtted dolgoznak a kutyák, és te nézed a természetet, ezt újra és újra át kívánja élni az ember. Ezt a sportot csak hegyekben lehet űzni. Hegyek, szép kilátás… Egy adott pillanatban az ember gondolatai és érzései erre hangolódnak rá, a tájban gyönyörködik. Ettől olyan szép ez a sport, és ettől nem tud szabadulni az ember.

–  Ezek mellett a versenyeken a helyezés is fontos. Milyen eredményeket ért el eddig?

–  Az erdélyi versenyek többségét megnyertem, nemzetközi versenyeken is vannak sikereim. Tavaly például Szlovákiából hoztam aranyat. Idén lesz egy versenyem Ausztriában, ahol nagyon erős mezőnyben kell helytállnom. Februárban az Olaszországban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon szeretnék részt venni. A sportág hátránya, hogy Romániában nincs szövetség, így semminemű támogatást nem kapunk. Azért, hogy részt tudjak venni a nemzetközi versenyeken, beiratkoztam a Magyar Szánhúzó Szövetségbe.

– A sportág támogatása tehát hagy kívánnivalót maga után, ennek ellenére egy nagy érdeklődésnek örvendő versenyt sikerült megszervezni Csomafalván. Milyen segítséggel?

– A község polgármesterének és a támogató intézményeknek, cégeknek köszönhető. Támogatók nélkül lehetetlen létrehozni egy ilyen rendezvényt, dicséretes a melléállásuk. Külön öröm számomra, hogy akkor, amikor a kedvezőtlen hóviszonyok miatt Európa-szerte lemondják a versenyeket, Csomafalván sikerült megszervezni. Itt egyébként adott a lehetőség nagyobb méretű szánhúzóversenyek megrendezésére is, a tervek szerint a jövőben az Európa-, de akár a világbajnokságot is szeretnénk itt szervezni. Ehhez azonban előbb ki kell szélesíteni az erdei utakat, a pályát hótaposóval kell majd kialakítani. Helyi segítségben és pályázati lehetőségekben reménykedünk.

Érdekességek, tapasztalatok, eredmények

 

A hétvégén Csomafalván megrendezett versenynek nemzetközi jelleget adott, hogy a hazai kutyaszánhajtók mellett Bulgáriából és Magyarországról is érkeztek résztvevők. A bolgár versenyző szereplése igazi kuriózum, hiszen a Szófiából érkezett Ivelin Todorov hazája első kutyaszánhajtója. Másrészt pedig abból a szempontból is egyedi volt az ő  versenyzése, hogy kutyái itt, Csomafalván láttak életükben először havat. A megmérettetésen mellesleg a sportág egyik „nagymenője”, az Európa-bajnok Hering Tamás is megmutatta a maga és kutyái képességeit.

A kedvezőtlen hóviszonyok miatt az eredeti elképzelésekhez képest rövidebb távon szervezték meg a versenyt, azonban ez nem befolyásolta a látogatók érdeklődését, illetve a résztvevők versenyszellemét. A versenyre 22 csapat nevezett be, 2-es, 4-es, 6-os és 8-as fogatokkal.

A csomafalvi  Snow Park kiváló helyszín lenne rangosabb versenyek megszervezésére is, mondta el kérdésünkre válaszolva Hering Tamás. Az emberek hozzáállásán múlik, a  természeti adottságok kiválóak. Hogy mit jelentene egy Európa-bajnokság, vagy világbajnokság azt érzékelteti, hogy ilyen versenyeken hatezer kutya, több száz versenyző szerepel, és több ezerre tehető a vendégek száma. Nagy lehetőség lenne Gyergyószék vendégfogadói számára.

Hering Tamás versenyzésével mintát adott a hazai hajtóknak, továbbá a megfelelő kutyakiválasztásról is. A  laikus, hozzá nem értő néző számára a hazai fogatokat húzó, jól táplált kutyák tűntek „igazinak” tetszetősebb megjelenésük miatt, ellenben az Európa-bajnok fogatában vékony, az agárhoz inkább hasonlító huskyk szaladtak, amelyek valósággal repítették a fogatot.

A verseny színfoltja volt még természetesen a gyergyószentmiklósi Sándor Ernő fogata is, különleges „hógolyóival” vagyis szamojéd fajtájú kutyáival.

A nemzetközi verseny díjazottjai:

Nyolc tiszta szibériai husky- fogat (A1-es kategória)

1. Hering Tamás (Gyöngyös, Magyarország)
2.  Kis Attila (Csomafalva)
3. Parajdi Zoltán (Csíkszereda)

Négy szibériai husky (C1-es kategória)

1. Erdély Sándor (Csíkszereda)
2. Kósa Ernő (Madéfalva)
3. Ferencz Lehel (Csíkszereda)

Két szibériai husky (D1-es kategória)

1. Both József (Csíkszentmárton)
2. Ulesan Adrian (Marosludas)
3. Baróti Nándor (Csomafalva)

Négy alaszkai malamut és más északi szánhúzók (C2-es kategória)

1. Grosu Constantin (Balánbánya)
2. Vrabie Mariana (Balánbánya)
3. Nagy Radu (Balánbánya)

Két alaszkai malamut és más északi szánhúzók (D2-es kategória)

1. Veress Imre (Szentegyháza)
2. Basarab Gicu (Balánbánya)
3. Kovács Attila (Sepsiszentgyörgy)

Junior kategória

1. Ulesan Adrian (Marosludas)
2.  Baróti Nándor (Csomafalva)
3. Molnár Bernadett (Borszék)

Különdíjakat osztottak a legtávolabbról érkezőknek: Ivelin Todorov (Szófia, Bulgária),  Hering Tamás (Gyöngyös Magyarország), Razvan Barsan (Bukarest).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés