
A Jézus Szent Szíve-templom búcsújával kezdődik pénteken a XV. Gyergyóditrói Falunapok programsorozata. A háromnapos ünnep számos szórakoztató, sport- és kulturális eseményt kínál, ugyanakkor felavatják az egészségházat, és az új parkban kopjafát állítanak a falu egyik nagy szülöttje, Siklódi Lőrinc emlékére.
2015. június 11., 11:202015. június 11., 11:20
A „bejáratott” programszámok mellett újakkal is várja idén a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat Gyergyóditró önkormányzata, a hétvégi falunapok programja szerint bőven lesz, mi közül kedvére valót válasszon idős és fiatal. A templom búcsúja pénteken 11 órakor kezdődik, a vallási ünnepség után nyitja meg kapuit a helyi termékek vására. A kezdő nap kiemelkedő eseménye az egészségház avatója lesz. Ezt 15 órától tartják a Malom utcai helyszínen. A folytatásban a helyi Csíki Bernadett festészeti tárlatának megnyitója, illetve szabadtéri koncertek szerepelnek programon.
A szombat délelőtt főként a gyerekeké. A kicsiket a caritaszosok várják különböző foglalkozásokra a művelődési ház konferenciatermébe. A Szent Gellért Cross terepfutó versenyre benevezők az Erdős panziónál gyülekeznek, innen rajtol a verseny délelőtt 10 órakor.
A művelődési ház mögötti tér több programszámnak is a helyszíne lesz: szombaton itt zajlik a Vándor fakanál főzőverseny, a színpadon pedig egymást követik a fellépők. Bemutatkozik a csíkszenttamási Csonkatorony néptáncegyüttes, fellép a ditrói mazsorettcsoport, lesz moderntánc-előadás, este pedig DNS-koncert. Éjféltől szabadtéri buli szerepel a programban. A szombati nap egyik színfoltja a Mátra Veterán Egyesület kiállítása és felvonulása lesz. A magyarországi Gyöngyösről érkező csapat veterán autókat és motorbicikliket mutat be a művelődési ház melletti parkban, a falun áthaladó felvonulásuk innen indul 16 órakor.
A vasárnapi programok között sakk- és minifoci-bajnokság, taekwondo-bemutató, népzene és néptáncelőadás szerepel. A szabadtéri színpadon fellép továbbá a Szomszédnéni Produkciós Iroda, a Benedek & Mayer Duo, este a Bagossy Brothers koncertezik. Az Erdő Házában mutatják be a borszéki Farkas Aladár és Farkas Lóránt közös alkotását, a Ditró története és névanyaga című könyvet. A művelődési ház melletti park elkészült részén kopjafát avatnak a falu egyik nagy szülöttje, Siklódi Lőrinc emlékére. A fél egykor kezdődő eseményt Budapest VIII. kerület önkormányzatával közösen szervezik a helyiek, a későbbiekben a szobrászművész budapesti síremlékénél is közösen állítják fel a ditrói kopjafa hasonmását.
A dísztanácsülést 13 órától tartják a művelődési házban. Ennek keretében adják át a díszpolgári és a Pro Ditró címet. A falunapokat lampioneregetéssel zárják. A látványos eseményt vasárnap éjfélre tervezik. Helyszín a szabadtéri színpad. A falunapok részletes programja elérhető Gyergyóditró honlapján.
Mindenki segíthet a beteg kislányokon
Az idei falunapokon az egymásra figyelés különös hangsúlyt kap: két beteg kislány javára szervez gyűjtést az önkormányzat. A fejlődési rendellenességekkel született, az első évében járó Gál Dorka korrekciós műtétjéhez, illetve a nagyon ritka szindrómában szenvedő, 12 éves Lázár Anita kezeléséhez kérik a falustársak segítségét. Adakozásra minden program helyszínén lehetőség lesz, erre a célra gyűjtődobozokat helyeznek ki a két kislány fényképével.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!