
A vetélkedőn Gyergyószentmiklós mások mellett Marosvásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely csapatát is legyőzte
Fotó: Nagy Zoltán közösségi oldala
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
2026. január 10., 16:132026. január 10., 16:13
A cím elnyerése nem csupán egy protokolláris siker, hanem egy televíziós vetélkedő és széles körű közösségi összefogás eredménye.
amelynek felhasználása már körvonalazódott. Kántor Boglárka parlamenti képviselőt – aki a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium által kezdeményezett, városok közötti televíziós vetélkedőn való gyergyószentmiklósi részvételt megszervezte és összefogta – arról kérdeztük, hogy milyen terveik vannak erre az évre.
Mint megtudtuk, a tervek között szerepel egy ifjúsági központ létrehozása, egy önkéntességet jutalmazó mobilapplikáció fejlesztése, valamint fiatalokat megcélzó programok szervezése.
A legnagyobb léptékű terv mindenképp
A pontos helyszínről még egyeztetések zajlanak. Egy másik megvalósításra váró elképzelés az önkéntességet jutalmazó mobilapplikáció fejlesztése. Ez is fiatalok kezdeményezése, célja pedig az, hogy
A rendszer lényege, hogy az önkéntesek az elvégzett munkájuk után pontokat gyűjthetnek a civil szervezeteknél, amelyeket később különböző kedvezményekre – például fesztiváljegyekre, koncertbelépőkre vagy utalványokra – válthatnak be.
Jelenleg zajlik az egész éves eseménynaptár összeállítása is. Ami már biztos:
amelyhez egy meglepetéskoncert is társul. A programsorozat célja, hogy megmutassa, mennyi érték rejlik Gyergyóban: erős zenekarok, kiváló sportolók, aktív közösségek és sokszínű programkínálat.
Az eseményekre nemcsak gyergyószentmiklósi fiatalokat várnak, hanem más városokból és régiókból is érkezhetnek résztvevők. A „társfőváros” Cegléddel közösen is terveznek olyan programokat, amelyek kifejezetten a két város fiataljait szólítják meg.

Szerdán este tartották a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címért vívott televíziós vetélkedő döntőjét. A finálét a Gyergyószentmiklós–Cegléd várospáros nyerte.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
2 hozzászólás