
Fotó: Pethő Melánia
Gyergyószékről idén harmincnégyen nyertek felvételt a Delta programba, amely által a fiatalok itthon maradását, munkahelyhez jutását szeretnék elérni. Ugyanakkor befejezte első egyetemi évét a gyergyószentmiklósi fiatalok hazatérésének, itthon boldogulásának segítését célzó Talentum program első támogatottja.
2014. július 02., 18:122014. július 02., 18:12
2014. július 02., 19:462014. július 02., 19:46
Benedek Miklós Zoltánt, mint a Talentum program első támogatott fiatalját mutatta be a sajtónak Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester. Zoltán szerződés aláírásával kötelezte el magát, hogy az egyetem elvégzése után hazatér Gyergyószentmiklósra, itthon kamatoztatja tudását. Ennek fejében a város önkormányzatának anyagi támogatását élvezi egyetemi évei alatt. Az iskolai időszakban havi 300 lejt kap az önkormányzattól. Ezt a Dél-alföldi Talentum Akadémia Delta programjának továbbgondolásával megalapított Talentum program által biztosítja számára a városvezetés.
A Delta programról
A Delta program által alkalmazott egyedülálló és újszerű képzési program nem feltétlenül a legjobb tanulmányi eredményt felmutató diákokat keresi, hanem olyanokat, akik független, kezdeményező, önmotiváló személyiségek, akiket a versenyszellem és a tettvágy hajt, kockázatvállaló és formabontó gondolkodásúak, fegyelmezett viselkedésűek, kritikus észjárásúak, optimista életfelfogásúak, munkájukban lelkiismeretesek, alaposak és pontosak, nyomásra higgadtak, gyors és határozott döntésre képesek. A deltás hallgatók kiválasztása a személyiségükre vonatkozó kérdőíven alapuló rendszer segítségével történik.
A kérdőívet kitöltő, összesen hatezer Hargita, Kovászna és Maros megyei diák közül tavaly 8, idén 34 gyergyószéki fiatal nyert felvételt a Delta programba. A számukra felajánlott ingyenes képzéseket három nyári tábor keretében tartják.
A Talentum programról
Csak a deltás, gyergyószentmiklósi fiatalok pályázhatják meg a Talentum programot. Ők a város önkormányzatával kötnek szerződést, vállalva, hogy felsőfokú képzettséget szereznek, a diploma megszerzése után pedig szülővárosukban kamatoztatják tudásukat. Az önkormányzat havi 300 lejjel támogatja őket az egyetemi évek alatt, itthon pedig segíti őket vállalkozásuk elindításában, esetleg munkahelyet ajánl fel számukra.
„A program egy lehetőség Gyergyószentmiklósnak arra, hogy hosszú távon megoldja azokat a gazdasági nehézségeit, amikkel jelenleg küzd, hiszen a stabil cégekre való támaszkodás egy önkormányzatnak a megélhetési feltétele, a település fejlesztésének lehetősége. A vezetői rátermettséggel rendelkező személyek bizonyára stabilan működő vállalkozásokat irányítanak majd. Rájuk alapozunk” – fejtette ki a város számára várható hasznot a polgármester.
A szerződés szülte döntés: hazajön
A Talentum program első támogatottja a Babeş-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán közigazgatást tanul. Benedek Miklós Zoltán nem titkolja, a gyergyószentmiklósi önkormányzat által felajánlott szerződés aláírásán sokat töprengett, abban sem volt biztos, hogy tanulmányai befejezése után szülővárosában szeretne-e boldogulni.
„A szerződés segített ebben a döntésben” – jelentette ki. Az önkormányzat által biztosított ösztöndíjat nem költi el, mint mondja, külön számlán gyűjti az összeget. Főként azért, mert nem biztos abban, hogy minden vizsgáját időben le tudja tenni, hogy nem fagyaszt vagy nem ismétel iskolai évet. Ilyen esetekben ugyanis a szerződés értelmében vissza kell fizesse az addig kapott támogatást. „Ha sikeresen befejezem az egyetemet, lesz egy alapom, amit akár cégalapításnál is felhasználhatok” – mondta Zoltán. Jövőjét tekintve még nem konkrétak elképzelései, egyelőre annyit tud, hogy saját céget szeretne alapítani, vagy alkalmazottként, vezető beosztásban, szakmájában tevékenykedni Gyergyószentmiklóson.
A Delta program hasznosságáról szólva a kapcsolati tőke építését emelte ki Zoltán. Mint mondta, a nyári táborokban szakcsoportokban zajlik az oktatás, és az ugyanolyan érdeklődési körű emberek ismeretsége hosszú távon akár kamatozó munkakapcsolattá is alakulhat.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!