
Fotó: forrás: a Domokos Pál Péter Női Kórus Facebook oldala
Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli a Domokos Pál Péter Nőikórus, amely jubileumi fellépésre hív. Szombaton délután 4 órakor a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templomban fellép a Siófoki Női Kar, valamint a helyi Ipartestület Férfikara is.
2025. szeptember 30., 18:022025. szeptember 30., 18:02
A női kar három és fél évtizedes munkájával számtalan rendezvényt tett színesebbé Gyergyószéken és azon túl. Gyakran az adott alkalomhoz illő művekkel léptek fel, olykor kifejezetten egy-egy eseményre megtanulva új darabokat. Ez is jelzi szakmai igényességüket és elhivatottságukat. Fontos szerepet tölt be a gyergyószéki kórusmozgalomban, hozzájárul a zenei kultúra fejlesztéséhez és a közösségi élet alakításához – fogalmazott Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője.
A kórust Pál Ibolya zenetanárnő alapította, és 23 éven át vezette, ma tiszteletbeli elnökként támogatja a közösséget. A karmesteri pálcát Jakab-Bálint Márta zenetanárnő vette át. Elmondása szerint
A Vaskertes Iskola népdalcsoportja Bartók által gyűjtött népdalt ad elő, a koncert zárásaként pedig a gyergyói és a siófoki női kar közösen énekli el Bartók Levél az otthoniakhoz című művét.
Az Ekhós szekér nyomában című rendezvénysorozat immár huszonhetedik alkalommal gyűjti össze Hargita megye felnőtt műkedvelő színjátszóit – ezúttal Borszék lesz a házigazda.
Ismét a hagyományos ízek otthona lesz Gyergyószentmiklós. A Szent Miklós-napok részeként megrendezik a 14. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát, ahol közösségek, barátok és cégek mérhetik össze főzőtudásukat.
Tűzeset történt Maroshévízen, egy tömbház földszinti lakásában, szerdán délelőtt. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, több lakásból is ki kellett hozniuk a lakókat.
A korábbiaknál jóval nagyobb mértékben végeztek útkarbantartást Gyergyószentmiklóson az idei évben. Néhány kisebb munkálatot még a hideg beköszönte előtt le szeretnének zárni, de a város már felkészült a télre is.
Több előadó gondolatait ismerhetik meg az érdeklődők pénteken és szombaton Gyergyószentmiklóson a FeltöltŐ előadás-sorozaton: Ács Zoltán, Lackfi János, Czikó László és Schäffer Erzsébet előadásai mellett Eperjes Károly színművész estje zárja a sorozatot.
A 12 éve elhunyt költő, Rafi Lajos életét és munkásságát idézi meg verseken, interjúkon, személyes visszaemlékezéseken keresztül egy új emlékkötet. A megkalapált csoda című könyv bemutatóját november 7-én a Tarisznyás Márton Múzeumban tartják.
Ismét megjelentek olyan gyanús emberek Gyergyószentmiklóson, akik jótékonysági célokra hivatkozva vagy különféle termékeket és szolgáltatásokat kínálva kopognak be a helyiekhez, megtévesztő szándékkal – figyelmeztet a város önkormányzata.
Ferenczi Attila iskolaigazgató, író előadására hív az Itthon közösen a holnapért Egyesület és a Szent István Plébánia. Az előadás címe: Salamon Ernő titokzatos élete, halála és utóélete (Egy költő, akinek a nevét egy iskola viseli).
Vízelvezető csatornába szorult egy ló kedden Maroshévízen. A tűzoltók a helyi polgármesteri hivatal markológépével emelték ki a sáros állatot szorult helyzetéből. Ugyanezen a napon a tűzoltók egy fán rekedt macskát is megmentettek.
2022 tavaszán tartották az utolsó próbákat és előadásokat a gyergyószentmiklósi művelődési házban, azóta pedig „hajléktalanná” vált a város kulturális élete. Jövőre – akár saját forrásból is, de – el szeretnék kezdeni az épület belső felújítását.
szóljon hozzá!