
Fotó: Gergely Imre
Ragyogó időben zajlott szombaton a Fuss Neki! Gyergyó negyedik kiadása. A gyergyószentmiklósi Művelődési Ház előtti térről égszínkék trikós nagykövetek vágtak neki a vállalt kilométereknek, adományokat gyűjtve huszonöt jó kezdeményezéshez.
2025. szeptember 27., 17:332025. szeptember 27., 17:33
2025. szeptember 29., 10:492025. szeptember 29., 10:49
Az indulás előtt az idei mozgalomhoz csatlakozó huszonöt szervezet illetékesei be is mutathatták röviden a programjaikat, tevékenységüket. Aki esetleg ez alapján szeretett volna dönteni, hogy melyiküknek adományozzon, az csak még jobban gondba kerülhetett, hiszen csakis olyan programokat ismerhetett meg, amelyek mindegyike támogatást érdemelne.
A huszonöt projektet 275 nagykövet képviselte, akikhez több családtag csatlakozott, hogy közösen tegyék meg a vállat kilométereket, így több mint 320 rajtcsomagot osztottak ki a szervezők.
Amint Elekes István, a szervező Műhely Egyesület vezetője a Székelyhonnak elmondta, hat civil szervezet már napokkal korábban túllépte a saját maga által kitűzött keretösszeget, és szombatig mások is elérték a céljuk több mint felét vagy akár háromnegyedét.
Az adománygyűjtés folyamatos, a lendület nem állt meg, október 5. éjfélig még támogathatók a kezdeményezések a gyergyo.fussneki.ro oldalon.
Elekes hozzátette, meglepő és egyben megható, civil szervezetek közötti együttműködés is tapasztalható:
Az esemény nem ért véget a befutóval, hiszen több szervezet nagykövete együtt maradt megünnepelni a közös eredményt, beszélgetni, ismerkedni, hiszen sokukat csak a közös cél kötötte össze, lehet személyesen nem is találkoztak előtte. Így ennek is megvolt a maga közösségépítő ereje.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.
A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Széleskörű összefogás indult Gyergyószentmiklóson egy súlyos állapotban lévő középiskolás lány és családja megsegítésére. A közösségi médiában sokan osztották meg a felhívást, amelyben anyagi támogatást kérnek Szabó Réka családjának.
Mérföldkőhöz érkezett az A8-as autópálya építése: kiadták a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakasz építési engedélyét. Az érintett települések polgármesterei eltérően értékelik a beruházás helyi következményeit.
Átszervezték július 1-jétől a gyergyószentmiklósi közszolgáltatási feladatok egy részét. A cél, hogy a munkát jobb minőségben, hatékonyabban és lehetőleg olcsóbban végezzék el.
Sürgős véradásra kérik a lakosságot egy gyergyószentmiklósi kórházban kezelt beteg megsegítése érdekében.
Megrendezik a Folk & Roll Víkendet Gyergyószentmiklóson július 31. és augusztus 2. között. A háromnapos minifesztiválon koncertek, táncházak, családi programok és gasztronómiai bemutatók várják az érdeklődőket.
Alkohol befolyása alatt vezetett egy 68 éves férfi, elvesztette uralmát a jármű fölött, lesodródott az úttestről és egy kőkorlátnak ütközött autójával Maroshévíz közelében.
Még mindig kérdéses, hogy a romokból újjászülethet-e valamikor a tatárdombi szabadtéri oltár, amelyet a több mint egy hete pusztított vihar tett tönkre. A Gyergyószárhegy és Gyergyóditró közötti Tatárdomb a helyi közösség jelképes tere.
szóljon hozzá!