Fotó: Csata Beáta
Az idén immár ötödik alkalommal, 45 helyszínen megrendezett 24 órás Wass Albert felolvasó maratonba Gyergyószentmiklós másodszor is bekapcsolódott. A tavalyi 2–3 órás felolvasással ellentétben, idén sikerült ezt 24 órára kiterjeszteni, amelyhez közel ötvenen járultak hozzá.
2012. február 26., 18:052012. február 26., 18:05
2012. február 26., 18:572012. február 26., 18:57
A szervezők, Kémenes László és Bicsak Péter elmondta: a felolvasómaraton megszervezésére Wass Albert szellemisége, tanítása, élete és reánk hagyott hagyatéka késztette őket. Az erdélyi író verseinek, regényrészleteinek a felolvasása mellett pénteken gitárkíséret melletti szavalat tette még érdekesebbé az eseményt. Egy résztvevő legtöbb 15–20 percig olvashatott, ennyi idő alatt még nem fáradt el túlságosan, és a hallgatóság is osztatlan figyelemmel tudta követni.
„Wass Albert mustármagjai igenis, léteznek”
A felolvasó maraton megnyitójára pénteken az összes 45 helyszínen (egy-egy kárpátaljai, felvidéki, öt erdélyi és 37 magyarországi településen) ugyanabban az időben került sor. Gyergyószentmiklóson hét órakor köszöntötték az egybegyűlt 15 fős közönséget a szervezők és a könyvtár igazgatónője. Kis Portik Irén elmondta: a könyvtár első alkalommal nyújt otthont a 24 órás maratonnak, amihez közel 40 Wass Albert-kötettel is hozzájárultak. „Köszönöm, hogy Wass Albertet úgy szeretik, ahogy megérdemli” – jegyezte meg utószóként.
A magyarországi szervezők üzenetét Bicsak Péter tolmácsolta: „Évekkel ezelőtt még csak néhány debreceni fiatal fejében létezett az elképzelés, mára országos összefogás lett belőle, és 45 helyszínen, több ezren készülődünk boldog gondolatokkal a korábbiakban megtapasztalt lélekemelő együttlétre. Ezzel a picike csírából terebélyesre nőtt életfával ragyogó példát és bizonyítékot adunk országnak-világnak arra, hogy a tiszta, égi eredetű elképzeléseknek teremtő ereje van! Wass Albert mustármagjai igenis, léteznek, és éppen úgy működnek, ahogy azt leírta a Hagyatékban. A magyarságnak pedig egyre nagyobb szüksége lesz erre a teremtőerőre, teremtőképességre. A körülöttünk vajúdó világban ugyanis nem marad más választásunk, mint visszatérni a Wass Albert, Nyirő József, Fekete István, Tamási Áron és a többi nagy szellemóriásunk által kinyilvánított értékekhez: a földhöz, az emberi közösségekhez, a teremtő, építő, alkotó munkához és a természettel, Isten összehangolt létezéshez.”
Az üzenet felolvasása után a magyar és a székely himnusz csendült fel, majd egyik könyvet a másik után vették és osztották meg kedvenc Wass Albert-gondolataikat a résztvevők. Kémenes László elmondta, pénteken rengeteg érdeklődő bekapcsolódott, lendületesen indult a felolvasás. Hajnalban volt egy kisebb holtpont, amikor 3–4 résztvevő tartotta a frontot. Szombaton átlagban 7–8 ember jelen volt folyamatosan az olvasáson. Közel ötvenen fordultak meg a rendezvényen.
Éjszaka 1 órakor kezdődött az élő körkapcsolás. „Első helyszínként sajnos, öt percet kaptunk, a technikai problémák miatt nem tudták tartani a szervezők a sorrendet, és képi kapcsolat sem volt, csak hang, ezért a többi helyszín három percet kapott az élő kapcsolatból” – tájékoztatott Kémenes László. A 24 órás maraton szombaton 19 óra után pár perccel ért véget. Zárásként Wass Albert nem sokkal halála előtt készített, utolsó riportfilmjét vetítették, ami méltóképpen zárta az idei első 24 órás felolvasást Gyergyószentmiklóson.
A szervezők sikeresnek könyvelik el a rendezvényt, viszont az idei tapasztalatokból tanulva, jövőre nagyobb hangsúlyt fektetnek az időbeosztásra. Ugyanakkor remélik, hogy több kulturális intézmény is bekapcsolódik, és még szélesebb olvasóközönséget fog vonzani a rendezvény.
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Lovas Ünnepet Gyergyószentmiklóson. A nagykorúvá váló rendezvény idén is látványos show-műsorokat, versenyeket és családi kikapcsolódási lehetőségeket kínál a lovassport szerelmeseinek.
Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a gyergyóremetei falunapokat, ahol idén is színes program-kavalkád várja a résztvevőket minden korosztályból. Az eseménysor péntektől vasárnapig várja a helyieket és vendégeket.
Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.
Idén is csatlakozik az Erdővidék Múzeuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A tavalyi nagy sikerű gyógynövényes tematikát követve az idei program középpontjában ismét az erdővidéki gyógynövények és azok felhasználása áll.
Több mint 14 millió lejes beruházás küszöbén áll a gyergyószentmiklósi kórház, miután újabb uniós támogatást nyert el. Erről kedden reggel tartottak rendkívüli tanácsülést a városban, ahol egyhangúlag szavazták meg a költségvetés módosítását.
szóljon hozzá!