Gyergyószék Budapesten

A Gyergyószék Képviseleti Iroda (GYERKI) ugyan ünnepélyesen már július elején megnyílt Budapesten, de ténylegesen hétfőn, szeptember 5-ikén kezdi meg tevékenységét. A tervek szerint mind a 16 Gyergyószéki településről érkezik egy-egy hónapra egy képviselő, aki tájékoztatja szülőföldjéről az érdeklődő Budapestieket.

Csata Beáta

2011. augusztus 30., 18:542011. augusztus 30., 18:54

Gyergyószéket gyergyószékiek fogják népszerűsíteni – hangzott el a sajtótájékoztatón

A keddi sajtótájékoztatón Mezei János polgármester és Eötvös György, az iroda egyik alapítója felidézte az iroda létrehozásának ötletét, illetve beszéltek az iroda célkitűzéseiről és a jövőbeli tervekről is.

Eötvös György, a Magyarfalu Alapítvány elnöke megjegyezte, habár nem származik Gyergyóból, akárcsak több más barátja, szerelmes lett a vidékbe. A Magyarfalu Alapítványon keresztül 10 éve hoznak már segélyeket árva gyerekek számára, szerveznek nekik táborokat. Egyik alkalommal Mezei János személyesen köszönte meg a segítséget, és ekkor kezdtek el beszélgetni, hogy miben lehetne segíteni Gyergyószentmiklóson. Mivel neki is tetszettek a környék természeti szépségei, felmerült az ötlet, hogy jó lenne, ha a budapestiek megismerhetnék Gyergyószentmiklóst. Mezei János ötlete volt az alapításkor, hogy terjesszék ki az egész Gyergyószékre. „Nem egyéni ambíciók vannak az iroda létesítése mögött, hanem szeretnénk közösségben dolgozni. Együtt élünk, együtt próbáljuk meg promoválni Gyergyószéket” – jelentette ki a polgármester.

Az iroda Angyalföldön, a Visegrádi utca 9. szám alatt nagy sajtónyilvánosság előtt nyílt meg júliusban, de tényleges tevékenységét csak szeptemberben kezdheti el. Ehhez ugyanis egy új céget kellett alapítani. A vállalkozás négy tulajdonosa: Balogh Sándor, Fekete Zsolt, Eötvös György vállalkozók és Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, akinek képviselője Mezei János. Szeptember 5-től a tervek szerint mind a 16 gyergyószéki település egy hónapra képviselőt küld ki az irodába, és bemutatja szülőföldjét prospektusok, képek, dokumentumok, könyvek, leírások segítségével. Elsőként Gyergyószentmiklós képviseletében Pap Dénes, az önkormányzat munkatársa kezd a hétfőn megnyíló irodában, ahol az oda betérő érdeklődőket tájékoztatja. A Gyergyószékről érkező képviselők ellátását a GYERKI fogja biztosítani, amibe beletartozik a szállás, étkezés és a közlekedés is.

Többször hangsúlyozták, hogy információs, tájékoztató irodaként fog működni, és nem turisztikai irodaként. A polgármester elmondta, hogy az iroda feladatai közé fog tartozni az itteni vendéglátó egységek promoválása, valamint különböző programok ajánlása olyan családok vagy kiránduló csoportok számára, akik Gyergyó környékére szeretnének utazni. De a helyi sport fellendítését is el szeretnék érni, magyarországi támogatók révén. A magyar fél ígéretet tett arra, hogy megpróbálnak támogatókat keresni a nehéz helyzetben lévő gyergyószentmiklósi hoki és focicsapat számára. Ezen kívül diákcsere-programokra, konferenciaszervezésre, közös pályázatok készítésére, kulturális és gazdasági kapcsolatok élénkítésére is sor kerül.

Eötvös György szeretné, ha sikerülne az együttműködés kialakítása mind a 16 település polgármesterével. Hétfőn mindegyikükkel egyeztetni szerettek volna, de a kiküldött meghívók ellenére, csak kevesen, azaz Gyergyószentmiklós, Újfalu és Ditró vezetői érkeztek meg a megbeszélésre. Eötvös reméli, más időpontban a találkozás majd megvalósulhat. Kifejezte sajnálatát, amiért nem hívták meg a gyergyószéki polgármestereket a július 4-ikei szerződés-aláírásra. Ez hiba volt – ismerték el –, de gyorsan szerettek volna cselekedni és nem tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget, mint ahogy megjelent a sajtóban.

A jövőbeli tervek szerint egy helyi termékeket forgalmazó élelmiszerüzlet megnyitására is sor kerül majd, ahol a gyergyói pityókától a mézig minden kapható lesz – tudtuk meg Eötvös Györgytől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás

A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés