
Felkészültségükről több „éles helyzetben” kellett bizonyítsanak az elsősegélynyújtók
Fotó: Pethő Melánia
A gyergyószentmiklósi Sfântu Nicolae-középiskola csapata lett a győztes a Hozzáértő szanitécek verseny Hargita megyei szakaszán, így ők képviselhetik a megyét a vöröskeresztes vetélkedő országos döntőjében. Az általános iskolások korosztályában is gyergyói siker született: a Kós Károly Általános Iskola elsősegélynyújtói érdemelték ki a legjobbaknak járó elismerést.
2018. május 07., 16:152018. május 07., 16:15
2018. május 07., 16:162018. május 07., 16:16
Többféle helyzetben kellett bizonyítsa elsősegélynyújtásból való felkészültségét az a hat csapatnyi diák, akik előzetes szelekciót követően a Hozzáértő szanitécek elnevezésű verseny megyei szakaszára jutottak. A Gyergyószentmiklóson zajló vetélkedő elméleti részén a Vöröskereszt történelmével és alapelveivel, illetve az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni, a gyakorlati próbákon pedig gázmérgezés, autóbaleset, áramütés, a légutak idegen tárgytól való elzáródása miatt életveszélybe került sérülteket kellett ellátni. Nehezíttette a diákok dolgát, hogy egyes helyszíneken két-két, különböző sérüléstől szenvedő alany életét kellett megmenteniük.
Az élethűen megformált helyzetek és a valódinak ható bőrfestések már önmagukban elégségesek voltak ahhoz, hogy az igazán hozzáértők felismerjék, milyen sérüléssel állnak szemben és mi a tennivalójuk, de a pontozóbíróktól szóban is pontos leírást kaptak a sérülések okairól. Az esetleges tévedésekre, hiányosságokra rávilágítva, a helyes eljárást is ismertették a versenyzőkkel a bírók.
– mutatott rá Vasile Micu, a versenyt szervező gyergyószentmiklósi Vöröskereszt vezetője. Hozzátette, az a tudás, amit megkövetel egy ilyen versenyre való felkészülés, tulajdonképpen egy életre szól. A felkészült elsősegélynyújtókra pedig bármikor bárhol szükség lehet, mert „megbocsáthatatlan bűn, ha valaki tétlenül nézi végig, ha például egy családtagja kerül életveszélybe.”
Fotó: Pethő Melánia
– mutatott rá a vöröskeresztes vezető. Ennek tükrében biztonságukra a versenyzőknek is figyelniük kellett; ki is zárták a mezőnyből azokat a csapattagokat, akik megfogták például az „áram alatt lévő” vezetéket. Pontlevonás járt abban az esetben is, ha nem jártak el szakszerűen a mentők vagy más, a helyzetet által megkövetelt szervek értesítésekor, és azzal is sokat veszíthettek a csapatok, ha nem összehangoltan folytatták le a beavatkozásokat. A csapatmegjelenést, a sérülés ellátásának mechanizmusát is pontozták a bírák.
Az összesítésből kiderült, az 5–8. osztályosok korosztályában harmadik helyezett a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános iskola csapata lett, második helyen a gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola csapata végzett. Legjobbnak a gyergyószentmiklósi Kós Káros-iskola csapata bizonyult. A 9–12. osztályosok versenyében a harmadik helyen a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola csapata végzett, második lett a szintén csíkszeredai Octavian Goga Gimnázium csapata. A korosztályban a legtöbb pontot a gyergyószentmiklósi Sfântu Nicolae-iskola csapata szerezte, így ők képviselhetik Hargita megyét a verseny júliusban esedékes országos szakaszán. Egy másik vonzata is van a gyergyószentmiklósi győzelemnek: a város lehet a házigazdája jövőben is Hozzáértő szanitécek verseny megyei szakaszának.
Aranyfokozat a gyergyói Vöröskeresztnek
A szombati eseményen részt vett Zsigmond Éva, a Hargita megyei Vöröskereszt vezetője is. A nemzetközi szervezet közelgő, május 8-ai világnapja alkalmából elismeréssel köszöntötte a fiókszervezetet. Több mint hároméves fennállásáért és folyamatos aktivitásáért arany fokozatú elismerésben részesült a gyergyószentmiklósi alegység.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
szóljon hozzá!