
Barabási Attila, a Maros Megyei Táncegyüttes igazgatója
Fotó: Haáz Vince
Az rövid sívakció utánra időzítette a Maros Művészegyüttes a Mátyás király álruhái című mesejáték bemutatóját, részben így készülve a népmesékből is ismert király trónra lépésének 563. évfordulójára, de azért is, hogy tanulságos mesejátékkal indulhassanak vissza az iskolapadokba a gyerekek. A bemutató március 4-én, hétfőn 19 órától lesz.
2024. március 01., 20:002024. március 01., 20:00
2024. március 01., 20:072024. március 01., 20:07
A Mátyás király álruhái című előadást a Maros Művészegyüttes 2007-ben mutatta be először, nagy sikernek örvendett akkor és éppen azért is újították fel és tűztek újra műsorra.
Barabási Attilától, a művészegyüttes igazgatójától megtudtuk, hogy A kolozsvári bíró, Egyszer volt Budán kutyavásár valamint az Igazmondó juhász című történeteket foglalja egy keretbe a mesejáték, amelyet gyerekeknek és felnőtteknek is ajánlanak. Bár
Azt tapasztalták, hogy a délutáni, esti előadásokon, akkor is, ha inkább gyerekeknek szól nagyon, sok felnőtt is szívesen részt vesz, egy-egy előadáson a nézőtér hatvan-hetven százalékát felnőttek töltik meg. A most felújított Mátyás király álruhái is egy olyan eladás, amelynek mondanivalója van felnőttnek és gyermekeknek, hiszen a színpadról visszaköszön a mai világra is oly jellemző pénzsóvárgás, de az a fontos tanulság is, hogy az igazság mindig utat talál magának és mindig a felszínre kerül.
Fotó: Maros Művészegyüttes
Az igazgató arról is mesélt, hogy hétfői bemutató után március közepétől Magyarországon fognak turnézni a Mátyás király álruhái című mesejátékkal, de aztán újra látható lesz Marosvásárhelyen és nemcsak. Megtudtuk, hogy
Ugyanakkor készülnek egy kalotaszegi táncokat bemutató előadással, amelyen olyan ritka táncokat is előadnak, amelyek kevésbé ismertek.
Fotó: Maros Művészegyüttes
Az igazgató büszkén mesélte, hogy
A repertoárjukban van folklórműsor, amelyben egy-egy tájegység népzenéjét, néptáncát és népdalait ismertetik meg a nézőkkel. De vannak táncszínházi produkcióik is és mesejátékaik is. Színes a felhozatal, mert azt tapasztalták, hogy a közönség ezt igényli és a teltház előtt játszott előadások azt igazolják, hogy meg tudnak felelni az elvárásoknak.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
szóljon hozzá!