Fotó: Veres Nándor
Zárva lesznek a postahivatalok a húsvéti hosszúhétvégén két székelyföldi megyében – írja szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében a Román Posta.
2024. március 28., 14:252024. március 28., 14:25
Nagypénteken, nagyszombaton és húsvéthétfőn is hivatalos munkaszüneti napot kapnak a postai alkalmazottak Kovászna és Hargita megyében. A közleményben az illetékesek felhívják az érintettek figyelmét, emiatt előfordulhat, hogy az ebben az időszakban feladott postai küldemények hosszabb idő alatt érnek majd célba.
Hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország magashegyi térségeire.
Halálos áramütés ért egy 41 éves férfit a székelyföldvári vonatállomáson, miközben felszállt a mozdonyra azzal a céllal, hogy megjavítsa.
A Richter-skálán 3,1-es erősségű földrengés volt vasárnap 4 óra 32 perckor Galac megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Noha még a vásárnap jó része hátra van, nehéz lenne a héten ennél kiélezettebb helyzetű videót találni, sőt, talán a hónapban is.
Időutazásnak is beillő élő történelemórák színesítették a márciusi ifjak emléke előtti tisztelgést Székelyudvarhelyen.
A Csíki- és Kászoni-medencét összekötő hágón egy teljes órára lezárták a forgalmat szombaton, hogy csendben emlékezhessenek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire, a Tuzson János egysége által vívott nyergestetői csatára.
Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől vehette át a magyar köztársasági elnök által adományozott kitüntetését Nagy Anna, Székely Emese, Józsa István, Mátyás-János László, dr. Péter Sándor és Kiss Imre Csíkszeredában szombaton este.
Március idusa nyári hőmérsékletben – ilyen sincs sokszor, de ma pont úgy esett. Nem ritka, hogy havazik a nemzeti ünnepen Székelyföldön, szombaton ettől viszont nagyon messze voltunk.
A Richter-skálán 3-as erősségű földrengés volt szombaton 13 óra 42 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
„Tartalmas” közlekedési felvételt tettek közzé szombaton az Info Trafic 24 Facebook-oldalon, amelyet végignézve úgy tűnik, igencsak elgurult a gyógyszer egy személyautó sofőrjénél.
szóljon hozzá!