
Fotó: Veres Nándor
Gazdaságélénkítő programját ismertette szerdán Korodi Attila Csíkszeredában. Az RMDSZ polgármesterjelöltje emlékeztetett, a városban jelenleg több munkahelyet biztosít a közszféra a magánszféránál, ezt tendenciát pedig meg kell változtatni.
2020. szeptember 16., 16:352020. szeptember 16., 16:35
A polgármesterjelölt szerint a feltételek megteremtése elő tudja segíteni a vállalkozások számának növekedését, amelynek alaplépése egy kedvezőbb adórendszer bevezetése. „A meglévő vállalkozások számára minden lehetőséget meg szeretnénk adni, hogy eredményesebbek tudjanak lenni. A megyei önkormányzattal való, évek óta hiányként kezelt gazdasági kapcsolatot is fontos megújítani” – vetítette előre.
Megjegyezte, a jelenlegi nagyobb ágazatok között a faipar, építőipar, termelőipar van jelen Csíkszeredában, de ez a paletta változatosabbá kell váljon.
– válaszolta Korodi az új vonalon elindulni kívánó vállalkozókat érintő kérdésünkre.
Fotó: Veres Nándor
Vállalkozói inkubátorház mint szükséglet
Szikszai Tamás önkormányzati képviselőjelölt kiemelte, fokozott igény van a városban vállalkozói inkubátorház kiépítésére. Ennek helyszínéül a Szakszervezetek Művelődési Házát látják a legmegfelelőbbnek, ugyanakkor az épület konferenciaközpontként is rendeltetést kaphatna. „Jelentős kisipari és kistermelői kézműves tevékenység folyik a környéken. Őket is be szeretnénk vonni az inkubációs rendszerbe a biztos elindulás és a folyamatos fejlődés biztosításának érdekében” – tért ki egy másik szegmensre. András Hunor Jenő önkormányzati képviselőjelölt szerint a város elhalt ipari övezeteinek újból életet kell adni a helyi költségvetésből és európai uniós finanszírozásból. Mint mondta, a területrendezés szempontjából a városvezetés kiemelkedő partnere kell legyen a vállalkozóknak.
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!