Fűtés van, meleg viszont nincs

Annak ellenére, hogy Székelyudvarhelyen a Kórház negyed Kárpátok 1. és 9. szám alatti lakások távfűtése október 14-én beindult, szerdán még mindig hidegek voltak a fűtőtestek. A lakók panaszkodnak, a szolgáltató pedig úgy véli, nem ő a hibás a kellemetlen helyzet miatt.

Simon Eszter

2011. október 19., 19:502011. október 19., 19:50

Légteleniteni kell a rendszert

35 Kórház negyedi családot érint a probléma, akiknél szombat óta jéghideg a fűtőtest. Szabó Jenő, a Kórház negyedi lakástulajdonosi társulás elnöke elmondta, pénteken töltötték fel a fűtésrendszert, és már szombaton több lakótól is érkezett panasz, hogy hidegek a fűtőtestek. Véleménye szerint mindezt úgy lehetett volna megelőzni, ha próbafűtést végeznek a szolgáltató cég munkatársai. Szabó Jenő szerint a probléma oka az lehet, hogy a tömbházak 1970-ben voltak átadva, és az elavult fűtésrendszerben hibásodások is lehetnek. „A javítás a lakók dolga lenne, de legtöbbjüknek erre nincs anyagi fedezete. Régen állami lakások voltak, és az emberek megszokták, hogy a karbantartásért nem kell fizetniük” – egészítette ki az elnök.

Van, aki saját lakásában fázott meg

Részeg Edit, a Kárpátok 1-es lépcsőház lakója elpanaszolta, az egyik szobában eddig egyáltalán nem volt nála fűtés, reggel kicsit felmelegedett a fűtőtest, de azóta semmi nem történt. Incze Jolán, a 9-es lépcsőház lakosa elmondta: „Tavaly nem volt ilyen probléma, most viszont csak a fürdőszobában van fűtés. Állítólag 15-én adták meg, de akkor éppen csak langyosak voltak a fűtőtestek. Nyáron kivették a gigakalóriát mérő órákat, lehet, hogy akkor hibáztak valamiben. A lépcsőház fele, vagyis 15 lakrészben ezzel a problémával küzdenek, a szolgáltató pedig öt napja mind csak ígérgeti, hogy jönnek és megjavítják” – mondta el a lakó.

Panaszt nyújtanak be

A Kárpátok 9. lakói panaszt nyújtanak be a fűtésszolgáltatóhoz, melyben a nyáron felszerelt három gigakalória-mérőt nevezik meg a probléma okaként. A tizenöt lakó azonnali megoldást kér, mivel nagyon hideg van lakásaikban. Hiába, hogy október 14-étől megadták a fűtést, a lakóknak nem áll módjukban fizetni egy olyan szolgáltatásért, amit nem használnak. Remélik, sikerül anélkül megoldani a problémát, hogy az bíróság elé kerülne – áll a panaszlevélben.

Igyekeznek a légtelenítéssel


Az Urbana Rt. vezetője, Ráduly Mihály szerint a Kórház negyedi Kárpátok 1-es és 9-es tömbházakban az lehetett a gond, hogy a nyáron végzett javítások miatt teljesen le volt engedve a rendszer. „Két hete töltöttük fel a Kórház negyedi rendszert, ezt a lakosság, a fogyasztók tudomására hoztuk. Ha egy belső vezeték zárul el, és ezt nem sikerül kidugaszolni, akkor vezetékcserére van szükség, de a panaszt benyújtók 90 százalékánál a rendszerben maradt levegő okozta a gondot\" – mondta az ügyvezető igazgató.

„A fűtés elindítása után a lakóknak kellett volna légteleníteniük. Mi október 1. és április 30. között azon a helyen és akkor adjuk meg a fűtést, ahonnan a lakástulajdonosi társulások kérik. Múlt hét keddjétől folyamatosan jönnek a kérések, igyekszünk mindenkinek eleget tenni” – tette hozzá Ráduly Mihály. A lakótársulásnál határozzák meg a fűtési időszakot, azt is ők döntik el, hogy reggel és este hánytól adjuk a fűtést. A fűtővíz fokát viszont attól függően emeli a szolgáltató, hogy kint milyen a hőmérséklet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés