
Fotó: Gazda Árpád
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken megtekintette az észak-erdélyi (A3-as) autópálya két Bihar megyei szakaszának – a 26,35 kilométeres Berettyószéplak–Bisztraterebes és a 28,5 kilométeres Bisztraterebes–Bihar – munkálatait.
2025. december 12., 20:212025. december 12., 20:21
Helyszíni sajtótájékoztatóján a kormányfő elmondta, hogy az előbbi szakasz 60 százalékban, utóbbi 30 százalékban készült el,
Ez azt jelenti, hogy 2027 közepére a Szilágy megyei Meszes térségének kivételével az észak-erdélyi autópálya teljes hosszán lehet majd közlekedni.
A részben a Meszes-hegységen áthaladó utolsó szakasz kivitelezésére becslések szerint öt évre van szükség, így ideiglenes megoldásként 2028–2029-től Zilah körgyűrűje gyorsítja fel a közlekedést Kolozsvár és a szilágysági megyeszékhely között – írja az Agerpres hírügynökség Bolojan közlésére hivatkozva.
A miniszter elmondta azt is, hogy az autópálya Bihar megyei szakaszainak elkészültével a Moldovai Köztársaságból, Bukovinából és az észak-erdélyi megyékből érkező autósok gyorsabban juthatnak el az Európai Unió országaiba, ami terhermentesíti a jelenleg a nagyon forgalmas Kolozsvár–Nagyvárad országútszakaszt.
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!