Forgalomátszervezés Gyergyóban

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Az autók számának sokszorosára növekedésével már jó ideje gondot okoz a parkolás és maga a nehézkessé vált közlekedés is a gyergyószentmiklósi lakónegyedek szűk utcáiban. Az idénre ütemezett útjavítás a Virág negyed északi és déli részén a tömbházak közti utak felújítását is jelenti – amint ez megtörténik, új forgalmi rendszert vezetnek be.

Pethő Melánia

2011. július 26., 16:232011. július 26., 16:23

2011. július 26., 18:512011. július 26., 18:51



Jelentősen átalakul a Virág negyedi közlekedés és a parkolás

Dolgoznak a munkagépek a Virág negyed északi és déli oldalán is. Egyes helyeken már az aszfaltozáson is túl vannak, máshol az útalap elsimítása, helyenként megerősítése zajlik a soron következő aszfaltozás előtt.

Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, minden utcára új aszfaltszőnyeg kerül, de különböző szélességben. Helyenként három méter széles szőnyeget „terítenek le” a jelenlegi úttest középső részén. Máshol pedig 4,5 méter szélességű lesz az aszfaltozott sáv.

Ennek kettős magyarázata van: egyrészt, ahol keskenyebb a sáv, oda egyirányú forgalmat terveznek, ahol pedig szélesebb, ott mindkét irányba haladhatnak majd a járművek. Másrészt pedig az a cél, hogy az évek óta várt víz- és csatornahálózat-felújítás során ne kelljen majd feltörni az útburkolatot, a szabadon hagyott útszéleken halad majd az új vezetékek nyomvonala. Addig az útszéleken zúzott kővel lehengerelt parkolókat alakítanak ki.

Amint az aszfaltozás megtörténik, az utcasarkokra kikerülnek a változásoknak megfelelő forgalomirányító táblák is. A tervek szerint hasonló változásokra kell majd számítani a Bucsin negyedben, természetesen az ott esedékes útjavítások elvégzése után.

A munkagépek a lakónegyed öszekötő utcáiban dolgoznak

Bővülő parkolási lehetőségek

A városi tanács döntése alapján bérbe fogják adni a városközponti és más, újonnan létesülő parkolók működtetését. Ez gyakorlatilag parkolóórák felszerelését jelenti, és kerékbilincs használata is kilátásban van; az új parkolási rendszer bevezetése azonban a forgalom-újraszervezéssel is összefügg.

Még az idén új parkolóhelyeket alakítanak ki a Salamon Ernő Gimnázium előtti útszakaszon, a körforgalom és a Maros szálló, illetve a kereskedelmi bank és a körforgalom közti útszakasz szélén, valamint a Limpex vendéglő mögött és a Postabanknál.

A parkolási szolgáltatásra kiírt versenytárgyalás a hónap végén zajlik. A parkolók aszfaltozása a nyertes cég kötelessége lesz, ám mivel az illető cég a törvényes időpontok betartása mellett csak ősszel tudna nekifogni a munkálatoknak – időspórlás végett – az önkormányzat felvállalta a helyreállítási munkálatokat, tehát egy alapréteget húznak az útra, a koptató rétegről majd a cég gondoskodik.

További változások jövőre


Távlati elképzelés, hogy a városközpont jelentős része megszabaduljon az autós forgalomtól. Ez parkolóhelyek megszűnésével is járna, amelyek pótlására szintén van terv. Eszerint a körforgalom és a Maros szálló közti részen teljesen megszűnne a közlekedés, a területen pedig parkolóhelyek létesülnének. A tervek szerint a Virág negyedből a központot a CEC előtti útszakaszon lehet majd megközelíteni, illetve utat nyitnak a kereskedelmi bank mellett a Kossuth Lajos utca felé is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás

A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés