
A Iorga utcáról már csak a smink (útfestés) hiányzik
Fotó: Tuchiluș Alex
Remélhetőleg könnyebb lesz a közlekedés Sepsiszentgyörgy fontos útvonalain, miután több forgalmasabb utcában pár hónapon belül befejeződnek a javítási munkálatok.
2024. március 03., 15:242024. március 03., 15:24
A város fenntartható mobilitási tervében szereplő, tömegközlekedéssel is rendelkező utcák – N. Iorga, Grigore Bălan, Csíki, Stadion, Gyár utca – felújítása európai uniós támogatásból zajlott tavaly, ezeket a munkálatokat idén be kell fejezni.
Úgy néz ki, hogy ez sikerül is, hiszen
– tudtuk meg Czimbalmos Csaba sepsiszentgyörgyi városmenedzsertől.
Fotó: Tuchiluș Alex
A Gyár utca a kivétel, mivel ott a közművek és a villanyvállalat vezetékcseréi igencsak kitolódtak, így hátráltatták az aszfaltozást. Az utca Olt-folyó felé eső részén azonban már csak a kopóréteget kell leteríteni, és tavasszal nekifognak a város felőli részen is az aszfalt elterítésének. Ezekben az utcákban a bicikliutak is részei a terveknek,
A fenntartható közlekedést célzó tervekben szerepelt tizenkét elektromos busz beszerzése is, ezek egy része (többek között az említett utcákon) már közlekednek, nagyon népszerűek az utasok körében.
A Csíki utcán is jelzőtáblákat kell kitenni, útfestést végezni, zöldövezeteket kialakítani
Fotó: Tuchiluș Alex
További hat utca – Új, Kút, Irinyi János, Gát, Malomgát, Bárányka – esetében a város már leszerződtette a kivitelezőt, és hamarosan a munkálatok is megkezdődnek. Az Akác és Vasutasok utcákra vonatkozóan most következik a versenytárgyalás meghirdetése. Jelenleg folyamatban van a műszaki tervek elkészítése a Dohány, Jókai Mór, Esthajnalcsillag, Zefir, Kis, József Attila utca 3. szakaszára és a Textilesek sétányára. Amennyiben nem lesz fellebbezés a liciteken, illetve komoly kivitelező kerül, akkor
A Csíki utca – hosszas vajúdás után jutottak idáig
Fotó: Tuchiluș Alex
Ennél kezdetlegesebb fázisban van, azaz még csak a megvalósíthatósági tanulmány van elkészítve a Cigaretta, Oltmező, Pais David, Farm és Szegfű utcák esetében, a következő lépésben szerződnek majd a műszaki terv elkészítésére. Végül a megvalósíthatósági tanulmányt és a műszaki tervet egy csomagban hirdetik meg közbeszerzésen a Mikes Kelemen, Arany János, Lázár Mihály és Millennium utcák esetében – tájékoztatta a Székelyhont Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból.
Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a Denalit mászta meg idén nyáron Toásó István és Pakot Ferenc. A két székely hegymászó szerint azonban a siker nem a csúcson rejlik, hanem felkészülésben, a jó döntésekben és az egymásba vetett bizalomban.
A közlekedésbiztonság növelése érdekében a mai napon összehangolt közúti ellenőrzést tartanak a 15-ös országúton. A Kolozs, Maros, Hargita, Neamț és Bákó megyei rendőrök közösen ellenőrzik a teljes útszakaszt.
Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.
Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.
Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.
Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
szóljon hozzá!