Fotó: Gergely Imre
Több nagy fejlesztés átadási ünnepségét tartották meg egyszerre Gyergyóremetén. Az új uszodánál fellobbant a gázláng, de többről is szó volt az eseményen.
2024. október 11., 19:472024. október 11., 19:47
Több száz gyergyóremetei személy és számos meghívott vendég foglalt helyet pénteken a tanuszoda előtti téren, ahol az avatóünnepség zajlott. Az elkészült, vagy befejezéshez közel álló fejlesztések voltak a középpontban, de Laczkó-Albert Elemér polgármester nem ezekről, hanem már a jövőbeli tervekről beszélt az esemény kezdetén.
Kiemelte a közös munka fontosságát, amely révén a mostani megvalósítások megtörténhettek.
Fotó: Gergely Imre
A projekteket a községházán dolgozó munkatársak mutatták be, és mindegyikkel kapcsolatban egy-egy meghívott politikus osztotta meg a gondolatait.
A tanuszoda a CNI finanszírozásával épült meg országos program részeként, típusterv alapján. A beruházás összértéke 12,3 millió lej, amihez a község a létesítmény közművesítésével és az út idevezetésével járult hozzá.
Fotó: Gergely Imre
Anghel Saligny programból kapott a község pénzt 5 utca modernizálására, leaszfaltozására. 5078 méternyi út kap szilárd burkolatot, közel 4 kilométer betonozott sánc és számos híd épült. Ennek összértéke 13,3 millió lej, melyből 5,3 millió az önkormányzat önrésze.
Ezzel a település teljes egészében elérhető ez a két közműszolgáltatás. A 25 millió lej értékű beruházáshoz az önkormányzat 17 milliót tett hozzá.
Egy korábbi projekt révén kívül-belül megújultak, kibővültek a Fráter György Általános Iskola épületei, most pedig az Oktatási Minisztérium támogatásával mind a 39 osztálytermében okostáblák és egyéb eszközök segítik a tanítást, nevelést. A bútorzat kicserélése is hamarosan lezárul. A projekt költségvetése 2,1 millió lej volt.
Fotó: Gergely Imre
Legvégül a legnagyobb beruházást – a gázhálózat kiépítését – mutatták be. Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma támogatásával több mint 57 millió lejes összértékű fejlesztéssel készültek el, amiből 34 millió az uniós finanszírozás és 23,5 millió önrész.
Az önrész fedezéséhez hitelt kellett felvenniük, és nagyon sokat segített a Bayer cégcsoport, a Balázs Attila és Balázs László által vezetett vállalkozások hozzájárulása, akik kétmillió euróval segítették a gázas és a vizes projektet – mutatott rá a polgármester. Most következnek a szerződéskötések a gázszolgáltatóval.
Cseke Attila szenátor (korábbi fejlesztési miniszter) rámutatott, vannak akik úgy gondolják, hogy falun és községekben sport infrastruktúrát nem kell építeni, de az RMDSZ más véleményen van: ugyanúgy kell fejleszteni a falut, mint a városokat.
– vetette fel. Ennek a hozzáállásnak eredménye, hogy itt tanuszodát avathattak. És ennek köszönhetően épül majd itt bölcsőde is – mutatott rá a szenátor.
Fotó: Gergely Imre
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, utalva arra, hogy az uszoda előtt most leleplezett szobor emberi vállat ábrázol, leszögezte, hogy a remeteiek vállára nyugodtan lehet támaszkodni, vállt vállnak vetve lehet dolgozni, alkotni Gyergyószéken.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében rámutatott, hogy a politikusok legfontosabb feladata, hogy olyan feltételeket teremtsenek a családoknak, hogy az otthonukat, szülőföldjüket magukénak érezzék, a fiatalok ne menjenek el, itthon alapítsanak családot, a középnemzedék tudjon alkotni és az idősek a jól megérdemelt éveket nyugodtan, békében tölthessék.
– fejtette ki. Ehhez kérte a szavazók támogatását, felhatalmazását a közelgő választásokon, hogy lehetőségük legyen a közösséget segíteni, azt a munkát tudják folytatni, melynek eredményeként nincs olyan magyarok által lakott település, ahol ne történtek volna megvalósítások – szögezte le.
Az ünnepség alatt fellobbant a gázláng és zárásként egy köztéri szobrot is lelepleztek, Kocsis Rudolf alkotását.
Nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért – jelentette ki a miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott ünnepi megemlékezésen csütörtökön Budapesten.
Munkabalesetben vesztette életét egy férfi csütörtökön, aki egy sepsiszentgyörgyi oktatási intézmény felújítási munkálatában vett részt.
Őrizetbe vettek a hatóságok egy 41 éves férfit szerdán Marosvásárhelyen, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert csempészett az országba, melyet itt akart értékesíteni.
A román vízügyi igazgatóság több százmillió euró uniós forrást veszített el hibás döntések és a rossz vezetés miatt – a következmények Parajdon is érezhetők, ahol a bányakatasztrófa a vízügyi mulasztásokkal is összefüggésbe hozható.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján szervezett magyar állami ünnepségen, a Kossuth téri színpadon köszöntötték meghívott társaival Vitéz Szilágyi Árpádot Csíkszeredából.
Soha nem voltunk még ilyen sokan – jelentette ki az október 23-ai Békemenetről Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán. Élőben lehet követni az eseményeket.
Felerősödő szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön az ország északi, nyugati és középső részére.
Lezuhant csütörtök reggel egy ultrakönnyű repülőgép a Vaslui megyei Băcani község közelében, a pilóta meghalt – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Katonai tiszteletadással felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján, csütörtök reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Autóval próbált meg nekihajtani a bukaresti orosz nagykövetség bejárati kapujának egy kábítószer hatása alatt álló férfi csütörtökre virradóan. A csendőröknek sikerült feltartóztatniuk.
szóljon hozzá!