
A Hargita utca felújítását szeptemberre kell befejezni
Fotó: Pinti Attila
A tavaly részben elkészült felújítást idén szeptemberig be szeretnék fejezni a csíkszeredai Hargita utcában, ahol már folytatódnak a munkálatok. Körforgalom-építés is lesz, ezt várhatóan a nyári hónapokban végzik el.
2024. május 09., 08:012024. május 09., 08:01
Tavaly a Ligat-híd közelében az új körforgalom kialakítását, illetve a kétszer két sávos úttest felújítását végezte el a megbízott kivitelező, és most folytatják a munkát. A Csíkszereda egyik fontos közlekedési útvonalát jelentő Hargita utca nyugati, a Ligat-híd és a város kijárata között húzódó szakaszán a korábbi terv a két belső útsávra korlátozta volna az autók közlekedését, a két külső sávot pedig a városi tömegközlekedés autóbuszai számára tartotta volna fenn, ezen az ott működő vállalkozások nyomására változtattak, így
A munkálatok ideje alatt nem akadályozzák a két külső útsávon az autók parkolását, de a befejezés után ott nagy tengelysúlyú kamionok nem állhatnak – pontosított kérdésünkre Bors Béla. Csíkszereda alpolgármestere szerint, mivel a külső sávokon felfestett biciklisáv is lesz, ez azt jelenti, hogy ezek megosztottak autók és kerékpárosok számára. Kivételes esetekben, eseményenként – mint például a szombati bolhapiac – lehet majd használni azokat parkolásra, de alapvetően nem erre a célra készültek.
Fotó: Pinti Attila
Jelenleg az utca két oldalán a tavaly elkezdett járdafelújítással dolgoznak, ahová térköves burkolat kerül, és felmérték a cégek udvarainak bejáratait, amelyeket szintén ki kell alakítani.
Ugyanakkor előkészületek zajlanak az elkerülő úthoz vezető Rét utcai csatlakozás kialakítására – tájékoztatott Bors Béla. Hozzátette, ott alapvető változás nem lesz a jelenlegi megoldáshoz képest, és noha felmerült egy körforgalom kialakítása, a város nem rendelkezik elég közterülettel egy ilyen beavatkozás kivitelezéséhez. Ráadásul ez már egy olyan méretű változtatást jelentene a projektben, amely nem lenne finanszírozható az európai uniós támogatásból.
Fotó: Pinti Attila
A finanszírozásnál maradva megtudtuk azt is, hogy noha a múlt év végén lejárt a fenntartható mobilitási terv költségeinek elszámolási határideje, a Regionális Operatív Program támogatásait koordináló Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség jóváhagyta, hogy a határidőig fel nem használt elszámolható költségeket átütemezzék, és az új uniós finanszírozási ciklus támogatási keretéből biztosítsák.
Fotó: Pinti Attila
Ez nemcsak Csíkszereda, hanem az ország számos más települése esetében is így történik – részletezte az elöljáró. A város egyébként a támogatás több mint 60 százalékát már elszámolta.
ennek része az a körforgalom is, amelyet a város kijáratánál, a Hajnal utcai kereszteződésnél alakítanak ki. Ez a munkálat Bors Béla szerint a nyári vakáció időszakára van időzítve. A Hargita utca felújításának értéke 18,9 millió lej, ebből az európai uniós hozzájárulás 7 millió lejt jelent.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
1 hozzászólás