
Fotó: Suciu Cristian
Nagyszabású akcióra várják mindazokat, akik szeretnének részt venni személyesen, a munkájukkal a gyergyószentmiklósi Szent Anna-kápolnák területének megóvásában. A kezdeményező csoport kertelést és csemeteültetést szervez szombaton, amibe szeretnék, ha minél többen bekapcsolódnának.
2022. április 27., 19:582022. április 27., 19:58
Kerteléssel egybekötött csemeteültetési munkálatokat szerveznek szombaton a Szent Anna-kápolnánál.
Fehér fenyőcsemete kerül a kápolna dombján lévő gerincekre, ez védelmi sávként fog szolgálni, mert ellenáll a széllökéseknek. A kert mellett sűrűn, élő sövényként klasszikus lucfenyőt ültetünk, ebből kell a legtöbb kb. 3600 csemete. Mellette erdei fenyőcsemete, lombhullatókból nyírfa, kőris és a hegyi juhar kerül erre a területre” – részletezte Bara István, a Szent Anna-kápolnák területének megóvása érdekében indított kezdeményezés egyik fő mozgatója.
A csemeteültetés több lépésben történik majd. Április 30-án, szombaton reggel 9 órakor a Kápolna utca közepétől, a keresztút első állomásától indulnak az akcióban résztvevők.
A résztvevőktől azt kérik, hogy vigyenek magukkal ültetéshez, földmunkához szükséges szerszámokat, ásót, lapátot, kapát, kalapácsot, fontos a réteges öltözet, a terepbakancs vagy gumicsizma, munkavédelmi kesztyű, ivóvíz, valamint kérik, hogy mindenkinél legyen tányér és kanál – hívta fel a figyelmet Csibi Márti szervező, aki elmondta, hogy ebédet is kapnak a résztvevők.
Szombaton minél több csemetét szeretnének elültetni, és a kerítéshez 300 cöveket kell beverni, úgyhogy sok kézre lesz szükség. Családokat gyermekekkel, sportcsapatokat, civil szervezeteket egyaránt várnak, ígéretet kaptak a tűzoltóságtól és a csendőrségtől is, hogy ők is részt vesznek a megmozdulásban.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
szóljon hozzá!