
Pál Antal és Portik Tibor: „nem bújtunk el, csak tehetetlenek vagyunk”
Fotó: Gergely Imre
Jogilag ugyan megszűnt létezni a gyergyóremetei Alkoza közbirtokosság, miután a törvényszék kimondta a felszámolását, de egykori vezetői továbbra is folytatnák a harcot a község önkormányzatával, hogy visszaszerezzenek 1060 hektár erdőt, ami szerintük őket illeti.
2019. augusztus 09., 21:512019. augusztus 09., 21:51
Portik Tibor és Pál Antal, a felszámolt Alkoza közbirtokosság volt elnöke és alelnöke bemutatott egy dokumentumot, amelyet Strasbourgba címeztek el még 2007-ben, de több évvel később tudták meg, hogy
– ezzel vezette fel a két volt tisztségviselő a mondanivalóját csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Kifejtették, ez azért fontos, mert sokan úgy tudják Gyergyóremetén, hogy Strasbourgban majd igazságot szolgáltatnak nekik, az Alkoza visszakapja a vagyonát, és ők mint közbirtokossági tagok szintén. Nos, ez nem fog megtörténni, mivel a levél a „ládafiában” rostokolt. Az Alkoza vezetők álláspontja ettől függetlenül változatlan:
Az évek folyamán több per, jogi eljárás zajlott ez ügyben, amelyeket végül az önkormányzat nyert meg. Portik Tibor és Pál Antal újra pert indítana, tovább folytatná a harcot az erdővagyonért. A szándék bennük jelenleg csak mint magánszemélyekben létezik, ugyanis amint Pál Antal elmondta, a törvényszék 2017-ben vagy 2018-ban Laczkó-Albert Elemér kezdeményezésére részben jogszerűen felszámolta a közbirtokosságot tevékenység hiánya miatt.
A sajtótájékoztatón elmondták,
A közbirtokosság újjáalakítása nem lenne egy bonyolult eljárás. A gond azonban az, hogy nem kevés pénz is kellene az újabb tulajdonjogi perhez. Hektáronként 3000 eurós értékkel számolva több mint hárommillió euró lenne a vagyon értéke, és a perindítás során a bélyegilletéket ennek arányában kellene befizetni. Ezt csak tudnák előteremteni, ha az érintett közbirtokossági tagok ezt összeadnák.
Az önkormányzat a területtel gazdálkodva évi 7000 köbméternyi fát termel ki, ez évi 3 millió lej jövedelmet hoz Gyergyóremete költségvetésébe – tették hozzá az Alkoza volt vezetői.
– fogalmaz Pál Antal, megjegyezve, hogy több ügyészségi feljelentést is tett az elmúlt időszakban, de amint fogalmaz: „a hatóságok csak ülnek a dossziékon, amíg azok el nem évülnek”.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
1 hozzászólás