
Képünk illusztráció
Fotó: Székelyhon
Színes kulturális folkprogramokat kínál minden korosztálynak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) Csíkszeredában december folyamán.
2022. december 06., 21:222022. december 06., 21:22
December 7-én Népzenész Klubba várják a fiatal és felnőtt népzenekedvelőket este hat órától a Zengő Térbe. Ezen az eseményen Megörökített emlékek címmel tart előadást Ádám Gyula.
Ugyancsak 7-én, szerdán este nyolc órától Folk Activity lesz kérdésekkel, feladatokkal és játékkal, amelyre olyan négyfős csapatok jelentkezését várják, akik jártasak a táncház világában. Az est házigazdái, meghívott vendégei András Loránd és Kinda Botond, muzsikálnak a csíki zenészek.
December 8-án délelőtt tíz órától Ciróka-maróka ölbeli játékok foglalkozást tart a legkisebbeknek és szüleiknek Bodor Réka a EHHA székhelyén (Petőfi Sándor utca 30. szám). Az ölbeli játékok a kisgyermek és szülő érzelmi kapcsolatára hatnak, testi-lelki fejlődésüket biztosítják, a beszédértés alapjait segítik.
December 9-én délután öt órától családi napot szerveznek, ahol karácsonyi díszeket lehet készíteni. Készülnek majd angyalkák csuhéból, fonalból és nemezből. Foglalkozásvezetők Antal Eszter, Bodor Réka és Petres Enikő. Alsó korhatár három év. A helyek száma korlátozott, ezért az érdeklődőket kérik, hogy a részvételhez a www.ehh.ro honlapon található űrlapot töltsék ki, vagy írjanak a kis.reka@ehh.ro e-mail-címre.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!