
Fotó: Kúti György
A Flow Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál második kiadását november 22-26. között rendezik meg Sepsiszentgyörgyön, ahol öt vendégelőadás, az M Studio új produkciójának bemutatója, fotókiállítás valamint közönségtalálkozók várják az érdeklődőket – tájékoztatnak közleményben a szervezők.
2017. november 06., 19:542017. november 06., 19:54
2017. november 06., 19:572017. november 06., 19:57
A fesztivál idei kiadásán olyan értékteremtő előadások lesznek láthatók, amelyek
Mint a szervezők tájékoztatnak az ötnapos fesztiválon Sepsiszentgyörgyön játszik az athéni Onassis Cultural Centre, a Frenák Pál Társulat, a Gergye Krisztián Társulat valamint Fehér Ferenc.
Fotó: Anna Psaroudakis
A fesztivált Nagy József fotókiállítása nyitja meg november 22-én, 17:30-tól a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben. ahol Nagy Józsefet, mint meghatározó színházi alkotót, koreográfust ismerheti a közönség, ezúttal egy régi szenvedélyének, a fotográfiának ad teret a fesztivál, amely „állandóan elkíséri” alkotómunkájában.
A kiállításmegnyitót követően mutatják be az M Studio legújabb produkcióját, a To_R c. előadást, 19 órától a Háromszék Táncstúdióban.
Frenák Pál a kortárs európai táncéletben radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. 1989-ben alapította első együttesét Franciaországban, majd a Compagnie Pal Frenak-ot fiatal magyar táncosokkal kibővítve párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia csapattá alakította.
Fotó: Anna Psaroudakis
A társulat két előadást is játszik a fesztiválon: november 24-én 19 órától a nő–férfi átjárhatóságát tematizáló faUN c. előadást láthatja a közönség a Háromszék Táncstúdióban, november 26-án 20 órától pedig a skandináv mitológiából és a keleti harcművészetekből inspirálódó LUTTE c. produkciót.
November 23-án az athéni Onassis Cultural Centre Dandelion c. produkciója lesz látható 18 és 20 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Az előadás koreográfusai Hannes Langolf és Ermira Goro előadók, akik a világszerte elismert és műfajteremtő, londoni DV8 Physical Theatre tagjai. A Dandelion a két táncművész közös rendezői debütjét is jelzi egyben, és a boldogságkeresés, az őszinte emberi kapcsolatok lehetőségeit kutatja.
Fotó: Frenák Pál Társulat
Ugyancsak első alkalommal lesz látható Sepsiszentgyörgyön a budapesti Gergye Krisztián Társulat Aukció c. performansza, amelyet november 26-án 18 órától lehet megtekinteni a Háromszék Táncstúdióban.
November 25-én 19 órától Fehér Ferenc koreográfus, táncművész legújabb előadását, a The Station c. produkciót is bemutatják. Fehér Ferenc visszatérő alkotó az M Studiónál, 2013-tól rendszeresen rendez a társulatnál.
Az előadások után közönségtalálkozókr is lesznek a Színház Büfében. Jegyet vásárolni a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában és a biletmaster.ro oldalon lehet. Jegyárak: 25 lej a teljes árú, illetve 15 lej a kedvezményes jegy (diák, nyugdíjas, szakmai).
Fotó: Frenák Pál Társulat
A fesztivál létrejöttét a Proiect cultural co-finanțat de Administrația Fondului Cultural Național, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, Bethlen Gábor Alap, Centrul Național al Dansului București, Uniunea Teatrală din România támogatták.
A részletes program az M Studio honlapján, illetve Facebook-oldalán létrehozott eseménynél található.
Fotó: M Studio
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
szóljon hozzá!