Figura: (többre) érdemes művészek

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Bár az eredeti tervek szerint a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatalhoz alárendelt intézmények mindegyike megúszta volna az alkalmazottak munkaviszonyának megszüntetését, a konkrét átszervezések mutatója szerint a Figura Stúdió Színház két alkalmazottja is munkanélküli lesz szeptembertől. A leépítést a műszaki személyzet csökkentésével oldotta meg a színház vezetősége, a színészállomány pedig hosszú évek bevett szokása szerint idén is cserélődik.

Csibi Márti

2010. augusztus 18., 19:522010. augusztus 18., 19:52

2010. augusztus 19., 10:442010. augusztus 19., 10:44

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

„A kötelező leépítéseket, átszervezéseket úgy próbáltuk megoldani, hogy ne kelljen senkit se kirakni az állásából. Ezért a polgármesteri hivataltól minden beosztást leépítettünk, amit lehetett, de az intézményekhez nem nyúltunk. Az volt a cél, hogy emberségesen oldjuk meg a problémát, ezért összehívtam az intézményvezetőket és megnéztük, hol vannak betöltetlen állások”, fogalmazott Mezei János polgármester a közalkalmazottak leépítésével kapcsolatosan, aki elsősorban saját apparátusában csökkentette a létszámot és nem a kulturális intézményeknél. A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatalnál és a neki alárendelt intézményeknél – a Figura Stúdió Színháznál, a Művelődési Központnál, a Tarisznyás Márton Múzeumnál és a Városi Könyvtárnál – meglévő szabad állások sem voltak elegek a létszámcsökkentéshez. „Miután mindent átnéztünk, még mindig maradt egy állás, amit muszáj volt leépíteni, és mivel a Figuránál vannak a legtöbben, ezért itt próbáltuk megszervezni az átcsoportosítást. Így maradt a Figuránál három poszt leépíteni való” – nyilatkozta a polgármester, aki az átszervezés tekintetében szabad kezet biztosított Béres László  igazgatónak, csak az volt a kérése, hogy a helyzetet úgy oldja meg, hogy ne kerüljön senki az utcára.   A megoldás végül azt eredményezte, hogy két személy vált munkanélkülivé.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

„Gyergyószentmiklós Municípium Polgármesteri Hivatalának utasítására – a közalkalmazottak létszámcsökkentésére vonatkozó 63/2010 sürgősségi kormányrendelet értelmében –, a Figura Stúdió Színház 30-as személyzeti létszámát 27-re kellett csökkenteni. Ez 3 megszüntetendő állást jelentett. A döntés pillanatában az intézmény tisztségjegyzékében 2 betöltetlen színészállás volt. Így a 3 állás megszüntetése értelemszerűen minimum 1 alkalmazott elbocsátását feltételezte. Mivel az amúgy is nagyon kis létszámú színészállománnyal működő társulat számára 2 színészi állás elvesztése ellehetetlenítette volna a működést és a vállalt program megvalósítását, a színház vezetősége úgy döntött, hogy 1 betöltetlen színészállást, 1 színpadmesteri állást és 1 adminisztrációban dolgozó személy állását szünteti meg.

A színpadmesteri állás megszüntetése – mivel szakszervezeti elnökről volt szó – közös megegyezés alapján történt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy mindkét fél nyitott a további együttműködésre” – áll a Béres László igazgató által kiadott sajtóközleményben. A hivatali alkalmazottak létszámának csökkentését a Városi Tanács teljes egyetértésben szavazta meg az augusztus ötödikei rendkívüli tanácsülésen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 23., szombat

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok

Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó

A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu

Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt

A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat

Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. május 23., szombat

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit

Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Hirdetés
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói Szűzanya 2026-ban is hazavárja gyermekeit

Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!

A csíksomlyói Szűzanya 2026-ban is hazavárja gyermekeit
2026. május 22., péntek

Könnyekkel és mosollyal megélt magyarság a zarándokvonat sepsiszentgyörgyi állomásán

Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.

Könnyekkel és mosollyal megélt magyarság a zarándokvonat sepsiszentgyörgyi állomásán
2026. május 22., péntek

Itt kérhetünk segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt

Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.

Itt kérhetünk segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt
Hirdetés