
Az itthonmaradás mellett szólnak az előadók. Megismerhetők a történeteik. Archív
Fotó: Magyar Ifjúsági Tanács Facebook-oldala
Február 24-én, szombaton második alkalommal szervezi meg Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében a Magyar Ifjúsági Tanács a Dinamit! – Teret nyitunk! című konferenciát, ahol erdélyi magyar fiatalok mutatkoznak be sikertörténeteikkel, arra ösztönözve a hallgatóságot, hogy érdemes itthon maradni és Erdélyben építeni a jövőt.
2018. február 21., 19:472018. február 21., 19:47
Ahogy Vass Orsolya programfelelős, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta,
„Ezek a fiatalok, akik be fognak mutatkozni a szombati eseményen, saját ötleteiből, hobbijukból építkezve kezdtek el vállalkozni és érték el azokat a sikereket, amelyek mások számára is követhető példát jelenthetnek” – fogalmazott a programfelelős.
Az első, úgynevezett „Nagy Dinamitot” 2017. március 11-én szervezték szintén Marosvásárhelyen, majd azt követte ősszel egy turné, ahol három kisebb városban,
Már első alkalommal olyan hosszú listát állítottak össze a szervezők, hogy egyértelmű volt, hogy a kezdeményezést folytatni kell. Érdeklődésünkre, hogy mi alapján hívták meg az előadókat, Vass Orsolya elmondta, mivel több erdélyi szervezet is tagja a szervezői csapatnak, – Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), IKE, MISZSZ, Erdélyi Magyar Ifjak, UFF –
A szombati motivációs nap meghívottjai: Erőss Sándor a Csomópont társalapítója, Kiss Tamara repülőgépmodellező, Préda Barna a Zalánpataki Falumúzeum alapítója, Panaite Thomas A Patore fa nyakkendőket készítő vállalkozó, Pósta Mária Drill Cont konténer lakóparkokat készítő vállalkozás vezetője, Gábor Lajos fotográfus, a népszerű Retrobooth tulajdonosa, Kopacz-Madarász Kinga Waldorf iskola szervező, ügyvéd és mediátor, Csoma Nóra kommunikációs szakember és vállalkozó, Sebestyén Ágota és Prezsmereán Péter a Vivarium Studio családi vállalkozást alapító házaspár, Gáfi Dezső a Galffi’s Chocolate alapítója, Bancsi-Rigó István mezőgazdász, Vass Csaba slam-poetry bajnok.
A rendezvény szombat reggel 9-kor regisztrációval kezdődik, az előadások 10-kor indulnak.
Lesz kávé-, és ebédszünet, valamint néhány szórakoztató műsorszám is, fellép Vass Csaba slam-poetry bajnok, Barabás Jocó beatboxoló, valamint a Kis-Bekecs Néptáncegyüttes. A belépés ingyenes.
Az elmúlt 24 órában 85 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 94 embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn Facebook-oldalán a Salvamont.
Nagy télre ébredtek hétfőn a fővárosban és az ország déli részén: a hőmérséklet mínusz 7 Celsius-fokig csökkent, nagyot havazott és fújt a szél. A sofőrök arra panaszkodnak, hogy kevés volt a hóeltakarító gép, és így nehezen lehet közlekedni.
Támogatják a szociáldemokraták, hogy a kormánykoalíció sürgősségi eljárásban fogadtassa el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, valamint a nyugdíjasokat és más kiszolgáltatott kategóriákat védő szolidaritási csomagot.
Noha történtek már előrelépések a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium között zajló tárgyalásokon, az érdekvédelmi tömörülés még nem mondott le a tiltakozási terveiről.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt vasárnap 16 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Cătălin Predoiu belügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy elvben nem támogatja a tilalmakat, így a kiskorúak online tartalmakhoz való hozzáférésének megtiltását sem.
Rendkívül hideg időjárásra, kemény fagyra, ónos esőre és hófúvásra figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország teljes területére. Hargita és Kovászna megyében is erősen lehűl az idő.
A fejlesztési minisztérium létrehozta az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében tervezett 4500 új bölcsődei hely csaknem háromnegyedét – jelentette be Cseke Attila miniszter, aki szombaton Lugosban avatott fel egy új bölcsődét.
szóljon hozzá!