
A bűnszervezet tagjai a gyanú szerint prostitúcióra kényszerítették az általuk beszervezett lányokat. Illusztráció
Fotó: Pixabay
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Brigád (BCCO) marosvásárhelyi csoportjának rendőrei a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészségének vezetésével tizenkét házkutatást tartott kiskorúak futtatásával és gyermekkereskedelemmel gyanúsított személyeknél. Nyolc személyt vettek őrizetbe.
2017. október 27., 18:012017. október 27., 18:01
A házkutatásokat kedden tartották a BCCO emberei és a különleges rendőrségi műveletek egységei, olyan személyeknél, akik esetében szervezett bűnözői csoport létrehozásának gyanúja merült, fel továbbá olyan további információk, melyek a kerítés (proxenetizmus), veszélyes drogokkal való kereskedelem, zsarolás és tudatmódosító szerekkel való visszaélés ismérveit merítik ki. Az előzetes vizsgálatokból az derült ki, hogy
A DIICOT közleményéből kiderül, hogy őrizetbe vették L. J-t, M. D. A-t, T. Z-t, I. A. T-t, F. J-t, T. Z. A-t, S. I-t és Ö. N-t. Az ügyben alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy L. J., M. D. A. és T. Z. hozta létre a bűnszervezetet még 2016-ban. Ugyancsak velük kapcsolatban merült fel annak a gyanúja, hogy
Nem elhanyagolható az sem, hogy a csoport kiskorú lányokat toborzott, kihasználva azok társadalmi helyzete adta sebezhetőségét, zsenge életkorukat, a szegénységet, amelyben éltek, tanulatlanságukat, bevezették őket az éjszakai életbe, ruhákat vásároltak nekik, vendéglőkbe vitték, úgy mutatták be, mint saját szeretőiket, majd arra kérték őket, hogy prostituáltként dolgozzanak. A kislányok már nem tudtak visszalépni szégyenükben, és nem mertek a családjaikhoz visszatérni. A csoport tagjai drogokat és tudatmódosító szereket adtak nekik. Később csatlakozott a csoporthoz a másik öt gyanúsított is.
A házkutatások alkalmával 28 mobiltelefont, 35 SIM-kártát, 4 memóriakártyát, 7 memórialemezt, 3 laptopot, két kardot, egy baseball-ütőt, 12 306 lejt, 660 eurót, 4 metilén-dioxi-metamfetamin (MDMA) tablettát, valamint két olyan tasakot foglaltak le, amelyekben korábban tudatmódosító szerek lehettek.
Az akció lebonyolításában a brigád rendőreit és az ügyészeket a megyei rendőrség más szolgálatai és a megyei csendőrfelügyelőség egységei támogatták. Az ügyészség megjegyzi – a bűnügyi eljárás során a gyanúsítottak és vádlottak a bűnügyi törvénykönyv alapján rendelkeznek az ártatlanság vélelmét biztosító szabadságjogokkal.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.
Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) átutalta az áprilisi gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) kifizetéséhez szükséges összeget.
A heves esőzések és a patakokban felgyűlt hordalék miatt zavarossá vált a csapvíz Kovásznán, Barátoson, Pákén és Orbaiteleken. A szolgáltató ellenőrzi a vízminőséget, és arra kéri a lakókat, hogy a biztonság kedvéért egyelőre ne fogyasszanak belőle.
Romjaiból építették újjá a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-várat az ezeréves határon. A látványos épület péntek déli átadóünnepségének – amelyet a 30-as számú őrház előtt tartottak – az időjárás is kedvezett.
A Colectiv-ügyben elítélt katonai tűzoltók egyikét, Antonina Radut, aki négy évvel ezelőtt, az ítélet kihirdetése előtt elszökött Romániából, bebörtönözték egy moldovai börtönben, ahol a román bíróságok által kiszabottnál enyhébb büntetést fog letölteni.
Hantavírusgyanús esetet jelentettek Krassó-Szörény megyéből – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
szóljon hozzá!