
A Hegyeskő is szerepel azon az internetes térképen, mely a Fénylánc mozgalom idei helyszíneit jelöli. December 21-én, a téli napfordulón ezen a helyen is fellobban a magyar összetartozás lángja. Az ősi magyar ünnep felelevenítését Gyergyóban a Baranta Közösség vállalta fel, az ő szervezésükben immár harmadik éve kerül sor a nemzeti együvé tartozást jelző tűz meggyújtására.
2010. december 15., 15:432010. december 15., 15:43
2010. december 15., 18:362010. december 15., 18:36
„Vissza kell hozni az ünnepek értelmét! Egy-egy ünnep nem csupán azt kell jelentse, hogy bevásárolunk, ajándékozunk, s beülünk a négy fal közé” – véli Bara István, a gyergyószentmiklósi Apród Baranta csoport oktatója (fotón, jobb oldalt), aki három évvel ezelőtt felvállalta a magyarországi hagyományőrzők által felelevenített téli napforduló ünnepének gyergyói szervezését. A 2007-ben indított Fénylánc mára túlnőtte Magyarország határait, a nemzeti összetartozást jelképező megmozduláshoz évről évre több magyar érzelmű ember csatlakozik szerte a világból. Gyergyószentmiklóson először 2008-ban gyújtották meg az összetartozás tüzét a Szent Anna-kápolnánál, akkor mintegy maroknyi résztvevővel.
Vészjelzésből ünneplánc
„Régen a hegyeken gyújtott tüzekkel a veszélyt jelezték, ott gyújtották meg az első tüzet, ahol a veszély volt. Ez most ünneplánccá változott. A történelemben is jegyzett szakrális helyeken gyúlnak meg az első lángok, a szomszédos hegyormokon választüzek gyúlnak, és terjed szét a világba. Idén a magyarországi Börzsönyből indul a szikra, és a különböző hegyeken, dombokon, magaslatokon terjed, ahogy az összegyűlt közösségek begyújtják saját tüzeiket. A fénylánc jelzés arra vonatkozóan, hogy magyarokként nem vagyunk egyedül, másrészt pedig azt is jelzi, hogy a nemzet nincs határok közé szorítva” – magyarázza Bara István, hozzáfűzve, a Fénylánc a magyar összetartozás üzenetét terjeszti, ugyanakkor a Kerecsen ünnepünket, a téli napfordulót, december 21-ét jelenti.
Ünnep és összetartozás
„Minden természeti nép megünnepelte a téli napfordulót. Ahol íjfeszítő népek éltek, mindenhol fellelhető az archeológiában. Ez egy több évszázadon átnyúló ünnep, ezt szeretné megismertetni a mai emberekkel a Baranta Közösség” – közli a gyergyói szervező. Idén a Gyilkos-tó felé vezető útvonaltól dél-kelet irányba fekvő Hegyeskőnél gyúlnak fel a lángok. Az ünnepség ceremóniájhoz imádkozás és a magyar, a székely himnusz, illetve a baranta himnusz eléneklése is hozzátartozik, ugyannakkor múltidéző beszélgetéseknek is helye van. „Az ünnepségen semmi olyan szertartást nem végzünk, ami elválasztaná az embereket, sértené vallásukban, emberségükben. A közös ima és a fénylánc végigfolyik a hegyeken, hogy összehozza az embereket. Azok, akik érzékenyek a világ torzulására, szívesen csatlakoznak az olyan közösségekhez, akik az ünnepet igyekeznek visszahozni a köztudatba” – mondta el Bara István.
A Fénylánc december 21-én magyarországi idő szerint 17 órakor kezdődik. Ahol nem tud terjedni láncszerűen a tűz, ott 18 órakor lobbannak fel a lángok. A mozgalomról, az idei helyszíneiről az érdeklődők a www.fenylanc.uw.hu weboldalon találnak bővebb tájékoztatást.
A gyergyói szervező arra kéri a csatlakozni vágyókat, jelentkezési széndékukat jelezzék a 0748–850446-os telefonszámon. Ugyanitt esetleges kérdéseikre is választ kapnak.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti az érintetteket, hogy május 12–14. között kiosztják a fűtéstámogatást és az energia-kiegészítő juttatást.
Változatos kulturális és közösségi programokra kerül sor a következő időszakban Gyergyóremetén Az események között kiégésről szóló előadás, színházi produkció, kiállítás is szerepel, és készülnek a gyermeknapra is.
A magyar népi kultúra ősi gyökereiről tart előadást Kisné Portik Irén a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum következő Tarisznyás-estjén.
szóljon hozzá!