
Fotó: Barabás Ákos
Százötven állat lelt szerető gazdára idén a székelyudvarhelyi Ebremény Állatvédő Egyesület segítségével. A csapat önkénteseivel együtt egész évben arra törekedett, hogy jobb sorsot biztosítsanak a kóbor állatoknak.
2017. december 21., 11:402017. december 21., 11:40
Az Ebremény Állatvédő Egyesület munkatársai valahányszor szárnyaik alá vesznek egy kóbor állatot, mindig teljes ellátásban részesítik: fürdetik, oltják, segítik felépülni az alultápláltságból, illetve a különböző betegségeket is kezelik.
Benedek Király Krisztina, az egyesület tagja érdeklődésünkre elmondta, hogy
Sajnos idén is kellett küzdeniük a Parvo-vírussal, mely miatt kilenc kutyus és két cica elpusztult. Ennek ellenére az állatvédő csapat mégis sikeres évet tudhat maga mögött, hiszen kilenc önkéntessel együtt sikerült felvigyázniuk, sétáltatniuk és rendezniük a kutyákat.
Idén rekordszámú, huszonnyolc önkéntes futó vállalta az egyesület támogatását a Fuss neki! adománygyűjtő akcióban, akik közel nyolcezer lejt gyűjtöttek össze a kutyák és cicák megsegítésére. Emellett figyelemfelkeltő és adománygyűjtő sétát is szerveztek, hogy népszerűsítsék a felelős állattartást.
fotóik és a velük kapcsolatos információk az EbRemény Állatvédő Egyesület Facebook-oldalon találhatók. Ugyanott vehetik fel a kapcsolatot a csapattal, akik önkéntes munkával vagy adománnyal segítenék az EbRemény tevékenységét.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!