Felújítják a Patkót

Az idő vasfoga rágcsálja a székelyudvarhelyi Márton Áron teret. A Patkóként ismert városközponti terület több része is rossz állapotba került. Hétfőn a székelyudvarhelyi önkormányzat elfogadta a város idei költségvetésének módosítását, amelyben elkülönítettek egy 200 000 lejes összeget a tér felújítására.

Pál Gábor

2011. november 02., 16:562011. november 02., 16:56

Egyelőre nincsenek katasztrofális állapotok a Márton Áron téren, de javításra szorul néhány dolog. Egyebek mellett kibillent helyéről a patkó alakzatú fal egyik része, amely kőből és betonból épült. A teret körülvevő kockaköves út is megrongálódott, valamint a tér közepén feltöredezett az aszfaltburkolat. Ezek felújítására a városi tanács 200 000 lejt szavazott meg. Balázs Árpád polgári tanácsos a legutóbbi ülésen a Márton Áron tér felújítása kapcsán megjegyezte, hogy a címereket és zászlókat mindenképp vissza kellene tenni a Patkóba.

Bunta Leventétől, Székelyudvarhely polgármesterétől megtudtuk, hogy a tönkrement aszfaltburkolatot fehéres-szürke térkőre vagy műkőre cserélik. „Már több nyugati országban láttam, hogy műkővel burkolták a városközpontok utcáit, tereit, ami nagyon jól mutat, és nem csúszik. De már volt szó arról is, hogy fehéres-szürke térköveket rakjunk le az aszfaltréteg helyett. Az a lényeg, hogy díszes legyen a tér, mert Udvarhely polgárai megérdemlik, hogy szép városközponttal büszkélkedhessenek” – tudatta a polgármester.

„A széttört kockaköveket is ki kell cserélni, erről már egyeztettem kollégáimmal. A kimozdult patkószárnyat is rendbe kell hozni. Sajnos a költségvetés módosítását egy hónap késésssel fogadta el a tanács, így nem valószínű, hogy idén el tudjuk kezdeni a munkálatokat. Egyelőre az anyagbeszerzéssel kell most foglalkoznunk, és amíg ezen túl nem leszünk, addig nem tudunk semmihez hozzálátni. Ha az időjárás miatt idén nem is tudjuk elkezdeni a renoválást, jövő év március 15-éig mindenképp szeretném, ha már a felújított Márton Áron téren ünnepelhetnénk” – fejtette ki Bunta Levente, hozzátéve, hogy nem teljes felújításról van szó, csupán kisebb renoválást fognak végezni a téren.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.

A fákat sem kímélte az erős szél
A fákat sem kímélte az erős szél
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

2026. április 26., vasárnap

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében
2026. április 26., vasárnap

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet

A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet
2026. április 26., vasárnap

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak

A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak
2026. április 26., vasárnap

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program

A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét

Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.

Április végi fagy Csíkszeredában
Április végi fagy Csíkszeredában
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

2026. április 25., szombat

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának

A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának
Hirdetés