
Felszámolta a Romtelecom a sepsiszentgyörgyi nyilvános telefonok egy részét, mivel alig használják azokat a városlakók. Hosszú ideje a fülkék rendeltetése is megváltozott, kihasználtságuk minimálisra csökkent.
2010. november 10., 13:032010. november 10., 13:03
2010. november 10., 14:322010. november 10., 14:32
Fotó: Both Ildikó
Befellegzett a nyilvános telefonfülkéknek, a mobiltelefonok elterjedésével egyre kevesebben veszik igénybe az utcai köztelefonokat. Noha Sepsiszentgyörgy különböző pontjain több mint ötven fülkét helyezett el a Romtelecom, mára már funckiójuk is megváltozott azoknak. A telefonfülkék az elavulás során elvesztették elsődleges funkciójukat, így vagy árván állnak az utcasarkon, vagy újabb szerepet kaptak. Ilyenek például az utcai bingóárusok által igénybe vett fülkék, hiszen ezek védelmet nyújtanak a szél és eső ellen.
Fotó: Both Ildikó
Ugyanakkor több helyen meg is rongálódtak a fülkék, hiányzik a telefonkagyló, betörték az üveget, vagy egyszerűen szemetesként használják. A Romtelecom most úgy döntött, kevesebb is elég, hiszen a várostól bérlik a területet, melyen a köztelefonok állnak, és már nem jövedelmező fenntartani több tíz fülkét. A napokban megkezdték a fülkék leszerelését, ahol kettő volt, egyet hagytak meg, máshol pedig teljes egészében eltüntették a telefonokat.
Fotó: Both Ildikó
A Romtelecom illetékesei elmondták, a mobiltelefonok elterjedésével egyre kevesebben használják a kártyás telefonokat, bár kártyát lehet még kapni a postahivatalokban és néhány kereskedelmi egységben, újságárusnál. A telefonkártyák 10–15 lej értékűek, és ugyanazzal az áregységgel működnek, mint a vezetékes telefonok. Sepsiszentgyörgyön tehát ezután kevesebb telefonfülke lesz, de a város forgalmasabb pontjain lévőket meghagyták, így azokat szükség esetén bárki használhatja.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!