
Az újság működését tavalyelőtt függesztették fel, az adósságok rendezése még várat magára
Fotó: Barabás Ákos
Amennyiben a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület is rábólint, felszámolják az előző városvezetés által megalapított és közpénzből finanszírozott Udvarhelyi Média Kft.-t. A médiavállalkozás 2016-ban vált fizetésképtelenné, akkor fel is függesztették a tevékenységét. A cég felszámolásán túl azonban a jelenlegi városvezetésnek be kell majd hajtania azt a mintegy 600 ezer lejes kárt, amely a várost érte.
2018. február 27., 18:342018. február 27., 18:34
Hosszas előkészítő munka előzte meg az Udvarhelyi Média Kft. felszámolására vonatkozó határozattervezet napirendre tűzését. Az e havi szerdán tartandó ülésen napirendre kerülő tervezet témája, hogy
Erre azért van szükség – írja az előterjesztő a dokumentumban –, mert
A dokumentumban említést tesznek a számvevőszék tavaly júliusi jelentéséről is, amelyben az ellenőrzőszerv megállapítja:
Fotó: Barabás Ákos
A tervezetben az is szerepel, hogy a kintlévőségek és a felhalmozódott veszteség behajtása a médiacég létrehozójának, tehát az akkori önkormányzati testületnek a felelőssége. A határozattervezetben végezetül kimondják azt is:
Mint ismeretes, az önkormányzati képviselő-testület akkor többségben lévő RMDSZ-frakciója 2013 végén hozta létre az Udvarhelyi Média Kft.-t. A Bunta Levente akkori városvezető beterjesztésére alapított médiacég adta ki az Udvarhely című napilapot.
A tavaly elkészült számvevőszéki jegyzőkönyvben úgy rendelkezett az ellenőrzőszerv, hogy az alaptőkét – azaz az első 300 ezer lejt – leszámítva a két törzstőkeemelés téves és felesleges döntés volt, ugyanis
Bunta Levente részéről is felelősséget állapított meg a számvevőszék, a városvezetőnek ugyanis – látván, hogy adósságot generál az Udvarhelyi Média Kft. – kötelessége lett volna megakadályozni a további törzstőkeemeléseket.
Fotó: Barabás Ákos
A vállalkozás 2014-ben 326 388 lejes, 2015-ben 528 880 lejes, 2016-ban pedig 81 048 lejes veszteséget termelt. Ugyanakkor 2016-ban összesen 146 260 lejes tartozása volt a cégnek más vállalkozások felé. Az Udvarhelyi Média Kft. felszámolása tehát elkerülhetetlen, a folyamat lebonyolítása pedig a polgármester feladata lesz,
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
1 hozzászólás