Hirdetés
Hirdetés

Fél év helyett már „csak” három hónapig kell várakozniuk a tanulóvezetőknek Hargita megyében a jogosítvány megszerzéséhez

Több lehetőséget kapnak a vizsgázók azzal, hogy sikertelen vizsga esetén egy év alatt háromhavonta sorra kerülhetnek •  Fotó: Pinti Attila

Több lehetőséget kapnak a vizsgázók azzal, hogy sikertelen vizsga esetén egy év alatt háromhavonta sorra kerülhetnek

Fotó: Pinti Attila

A korábbi fél év helyett már „csak” három hónapig kell várakozniuk az elméletitől a gyakorlati vizsgáig a Hargita megyei tanulóvezetőknek. A kedvező irányba történő elmozdulás a múlt hónapban alkalmazott negyedik vizsgáztatói engedéllyel rendelkező rendőrnek köszönhető, ám ahhoz, hogy a várólisták teljesen megszűnjenek, további három vizsgáztatóra lenne szükség. Jelentkező azonban egyelőre nem akadt.

Iszlai Katalin

2018. május 12., 10:022018. május 12., 10:02

Előrelépés történt a gépjárművezetői jogosítvány megszerzésének ügyében – hívta fel a figyelmet Tánczos Barna szenátor a Facebook közösségi oldalon. A nemrég közzétett bejegyzésben a politikus kifejtette:

felhívta Carmen Daniela Dan belügyminiszter figyelmét a Hargita megyei lakosok problémájára a jogosítvány megszerzésének tűrhetetlen helyzetével kapcsolatosan.

Hirdetés

Új vizsgáztató állt munkába

Emellett a szenátor arra kérte a belügyminisztert, hogy a probléma megoldása érdekében a négy meghirdetett üres állás mellett további négy szakképesített rendőrt is azonnali hatállyal helyezzen át a szaktárca a Hargita megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat kötelékébe.

Idézet
A helyzet megoldódni látszik, ugyanis a belügyminiszter nemrég válaszlevelében tájékoztatott, hogy a meghirdetett négy üres állás egyikét már betöltötték, és a javaslatomnak megfelelően további négy szakképesített rendőr áthelyezését rendelte el

– zárta bejegyzését Tánczos Barna. A szenátor megkeresésünkre elmondta, akkor írta az interpellációt, amikor elkezdődött a sofőrvizsgákkal kapcsolatos vita amiatt, hogy

a tanulóknak hat hónapot kellett várakozniuk a gyakorlati vizsgára a sikeres elméleti vizsga után.

„Erre egy eléggé általános választ kaptam, ezért Bende Sándor képviselő kollégámmal közösen írtunk egy újabb levelet a belügyminiszternek. Utóbbira már kedvezőbb és bővebb választ kaptunk” – mutatott rá a szenátor arra utalva, hogy a belügyminiszter által írt válaszlevélben az áll: egy új vizsgáztatót már alkalmaztak is a megyében, a prefektus pedig intézkedik annak érdekében, hogy további négy rendőrt helyezzenek át a közszolgálathoz a megyében működő egyéb belügyminisztériumi intézményektől.

Elméleti vizsga után az eddigi hat hónap helyett háromra csökkent a várakozási idő •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Elméleti vizsga után az eddigi hat hónap helyett háromra csökkent a várakozási idő

Fotó: Pinti Attila

Vitatható felvetés

Carmen Dan belügyminiszter az interpellációra írt válaszában egyébként azt a javaslatot is felvetette, hogy

ideiglenesen meg kellene szüntetni a vizsgáztatást a Csíkszeredán kívüli helyszíneken (Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen), és csak a megyeszékhelyen kellene gyakorlati vizsgákat lebonyolítani. A felvetést azzal indokolta, hogy a másik három helyszín „több mint 100 kilométerre van a közszolgálat csíkszeredai székhelyétől, ezért a vizsgáztatóknak az említett helyszínekre való utazás 2-3 órába telik, ezért pedig kevesebb vizsgázót tudnak levizsgáztatni.”

A belügyminiszter szerint a többi vizsgáztatási pont felfüggesztésével naponta 28 diákkal többet tudnának levizsgáztatni. A felvetés azonban többszörösen megkérdőjelezhető: amellett, hogy sokkal nehezebb lenne egy idegen környezetben vizsgázni, a belügyminiszter érvelése több pontban is sántít. Egyrészt egyik helyszín sem helyezkedik el több mint száz kilométerre Csíkszeredától, másrészt az út sem telik két-három órába. Mint köztudott, a hargitai megyeszékhely 50 kilométerre fekszik Székelyudvarhelytől (55 perc alatt megtehető távolság), 56 kilométerre Gyergyószentmiklóstól (57 perc), illetve 92 kilométerre Maroshévíztől (1 óra és 30 perc). Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője megkeresésünkre elmondta, valóban felmerült ez a lehetőség, de elvetették az ötletet.

Idézet
Az ismeretlen helyszín nem kellene akadály legyen az olyan diák számára, aki jól megtanult vezetni, hiszen a szabályzat és a forgalmi táblák mindenhol egyformák, ám az tény, hogy egy plusz stressz-faktort jelentene számukra. Ezért minden marad úgy, ahogy eddig működött, csupán annyi változott, hogy a hat hónap helyett most már »csak« hármat kell várakozni a két vizsga között

– emelte ki a szóvivő az új kolléga alkalmazásának előnyeire utalva.

További munkaerőre lenne szükség

Pănescu hozzátette, az új kolléga április elsején állt munkába, ám egyelőre csak a B-kategóriájú jogosítványra pályázókat vizsgáztathatja. A várólisták szempontjából azonban ez is nagy segítséget jelent, hiszen

aki most teljesíti az elméleti vizsgát, július végére-augusztus elejére kaphat időpontot a gyakorlati vizsgára. Ahhoz azonban, hogy teljesen megszűnjenek a várólisták, szükség lenne arra a további négy kollégára, akiknek az áthelyezéséről jelenleg folynak az egyeztetések.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Ezeket a vizsgáztatói állásokat egyébként többször is megjelentettük román és magyar nyelven is, de jelentkező nem akad, hiszen a munka mennyisége és a fizetés tekintetében nem éri meg hozzánk jelentkezni. A rendőrség, a tűzoltóság és a csendőrség álláshirdetéseire sokkal többen jelentkeznek, hiszen jóval többet kereshetnek ott. Reméljük, hogy mégis sikerül új kollégákat találni, hiszen a jelenlegi négy vizsgáztatóval és a szombati vizsgáztatással is csak annyit tudunk elérni, hogy megtartsuk ezt a három hónapos várakozási időt.

Idézet
Ahhoz, hogy az a diák, akinek sikerül az elméleti vizsgája, a következő héten már mehessen is a gyakorlatira, még legalább három vizsgáztatókra lenne szükség

– húzta alá a szóvivő.

Az előzményekről
Mint arról többször is beszámoltunk, drasztikusan lecsökkent a vizsgáztató engedéllyel rendelkező rendőrök száma az elmúlt időszakban Hargita megyében: a hatból tavaly nyárig négyen maradtak, a számuk az év végére pedig háromra csökkent. Ez volt az oka annak, hogy – mivel hárman kellett lebonyolítsák az egész megyében a gyakorlati vizsgákat – a tanulóknak hat hónapot is várniuk kellett a két vizsga között, ezáltal pedig a rendelkezésükre álló egy év alatt csak egy vagy legtöbb két alkalommal próbálkozhattak. A jelentősen meghosszabbodott várólisták miatt februárban a közszolgálatnál úgy döntöttek, hogy ideiglenesen – „amíg a kollégáik bírják” – szombatonként is tartanak gyakorlati vizsgát a sofőriskolásoknak. Ezzel, és a most alkalmazott negyedik vizsgáztatóval a korábbi hatról három hónaposra csökkentek a várólisták, ám az ideálistól még ez is messze áll.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés