Fejszével védte a székely lobogót

Székely zászlót tűzött ki a szovátai polgármesteri hivatalra egy helybéli, majd – hogy senki ne nyúlhasson hozzá – fejszével állt őrséget előtte. Megfenyegetett minden arra járót, hogy kettévágja, ha a lobogóhoz mer nyúlni.

Fancsali Attila

2010. március 18., 13:022010. március 18., 13:02

2010. március 18., 14:162010. március 18., 14:16

•  Fotó: illusztráció Galéria

Fotó: illusztráció

„A rendőrség hivatalból vizsgálatot indított. Jött a zászlóval, két szeggel, és kitűzte az épület falára. Az őr mondta, hogy nem szabad, de megfenyegette, hogy ne közeledjék, mert „ketté vágja”, ezért inkább békén hagytuk” – fejtette ki a város polgármestere, Péter Ferenc.

A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője szerint bűnügyi vizsgálatot indítottak a férfi ellen. „Értesültünk az incidensről, azonosítottuk a polgárt. Bűnügyi vizsgálat indult ellene jelképek kitűzése miatt a 220/31-es sürgősségi rendelet értelmében. Az ügy a segesvári ügyészség hatáskörébe tartozik” – magyarázta Livia Popa.

Az ügyészség megkezdte a vizsgálódást, de a férfit egyelőre nem tartóztatták le. A szovátaiak szerint azonban az illető veszélyes, és nem ez az első eset, hogy ilyesmit csinál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre

Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre
2025. augusztus 24., vasárnap

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
2025. augusztus 24., vasárnap

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec

A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec
2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen